Fintech hírlevelet indított a RowanHill Digital
A feliratkozók most egy százharminc oldalas whitepapert is kapnak, hogy legyen mit olvasni, ha esetleg unatkoznának otthon.
Egész Európában megemeli a Mastercard az érintéses fizetés összeghatárát. A döntés 29 országot, köztük Magyarországot is érinti.
Nyolcvan százalékkal ugrott meg az új regisztrációk száma a Díjnet rendszerében.
A feliratkozók most egy százharminc oldalas whitepapert is kapnak, hogy legyen mit olvasni, ha esetleg unatkoznának otthon.
Pár hónapja még bukó ötlet volt az alapjövedelem, de most már mindkét nagy amerikai párt támogatja. Legalább is a járvány végéig biztosan.
A központi bankok egyre-másra jelentik be a gazdaság megmentését és a válság megelőzését célzó csomagjaikat. Az Európai Központi Bank 750 milliárd eurós koronavírus mentőcsomagot jelentett be.
Pedig mackónadrágban és kis esernyőt is tartalmazó italok szlopálása közben is lehet dolgozni. Most meg kell mutassuk mindenkinek.
Árkartell működtetésével vádolta meg a francia versenyhivatal a céget. Az Apple 1,1 milliárd eurót kénytelen fizetni.
Nem arról volt szó, hogy ez a zombiapokalipszis esetén is értékálló pénz?
A mobilbank és a netbank is jobb választás, mint bemenni a bankfiókba. Még ha van is kirakva kézfertőtlenítő mindenhol.
© 2016 FinTech Radar | Minden jog fenntartva.