Andrew Smith céges külsős tanácsadóként a fél pénzügyi iparnak adott tanácsokat. Ezzel nem is lenne baj, ha most nem ezeket a cégeket kellene vizsgálnia fogyasztóvédelmi vezetőként.

Andrew Smith céges külsős tanácsadóként a fél pénzügyi iparnak adott tanácsokat. Ezzel nem is lenne baj, ha most nem ezeket a cégeket kellene vizsgálnia fogyasztóvédelmi vezetőként.

A Federal Trade Commission főépületének szobra, az ember visszafogja a kereskedelmet (Fotó: Jeff Kubina CC-BY)

Donald Trump elnöksége alatt voltak már meglepő kinevezések. Például a környezetvédelmi hivatal (EPA) élére is sikerült beültetni egy figurát – Andrew Wheelert -, aki eddigi életét a szénlobbiban töltötte. A mostani, bankokat is érintő ügy azonban talán még szürreálisabb.

Történt ugyanis, hogy a Trump kormány megpróbált kinevezni egy új embert az amerikai fogyasztóvédelem csúcsszerve, a Federal Trade Commission (FTC) élére. A hivatal célja a fogyasztók védelme, a gazdasági verseny elősegítése és a monopóliumok kialakulásának megakadályozása. Szóval van olyan jogköre is, amit Magyarországon a GVH lát el.

A jelöltet sikerült is kiszemelni, kinevezni, de úgy néz ki, hogy néhány ügyben nem járhat el. Andrew Smith ugyanis korábban 120 olyan céggel állt szerződéses viszonyban, amelyeket most esetleg vizsgálnia kellene. Ráadásule ezek jellemzően nem a Joe Sarki Csavarboltja jellegű kisvállalatok, hanem a piacon tevékenykedő legnagyobbak közül kerülnek ki. Köztük van az Equifax, amely azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 143 millió ügyfelének pénzügyi adatait hagyta ellopni. De ott van az adatlopási és egyéb botrányokban szintén érintett Facebook, az American Expresstől a Wells Fargóig egy sereg pénzügyi cég.

Smith azt nyilatkozta, hogy az FTC hatásköre nagyon széles, így lesznek olyan nyomozások, amelyekben közreműködhet. De azért, akik a közeljövőben a Riot Gamest (ami a kínai Tencent tulajdona), vagy a PayPalt., esetleg a Microsoftot vizsgáltatnák ki, nem fognak találkozni a szakemberrel.

Az ügyet különösen széppé az teszi, hogy nem meglepetés, hogy voltak céges kliensei. A republikánus képviselők úgy szavazták meg, hogy erről tudtak. Egyedül a Public Citizen által megszerzett 120 céget tartalmazó lista számít újdonságnak. Van az a vicc a kecskéről meg a káposztáról. Úgy tűnik, nem is vicces.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?