David Marcus eddig hivatalból hadakozott különböző pénzügyi szabályozókkal, most végre pihenhet egy kicsit. Helyét a Novi vezető termékfejlesztési igazgatója veszi át.

(Fotó: Anthony Quintano CC-BY)

Megszabadult a terhétől David Marcus, a Facebook kriptós főnöke, a jövőben már nem kell azt mondania a mikrofonba, hogy milyen remekül állnak a cég kriptós fejlesztései. A Paypaltől 2014-ben felvett vezető bejelentette, hogy elhagyja a Facebookot.

Marcusnak nem jutott könnyű pálya a közösségi oldalnál. A Libra kriptovalutatát és a hozzá szánt Calibra tárcát a cég anélkül jelentette be, hogy leültek volna tárgyalni akár csak az amerikai pénzügyi szabályozó hatósággal is. Ezt követte a meglepetés, hogy több szabályozó is jelezte, hogy egy Facebook méretű globális platformtól nem szeretnék, ha minden kérdés nélkül saját kiadású pénzt vezetne be.

A Libra terveit végün átalakította a cég, és egy Diem nevű stablecoin kibocsátását célozta be. Eddig egyelőre nem sikerült elérnie a cégnek, de a Novi nevű új tárcát az Egyesült Államokban és Guatemalában elérhetővé tettek. Ez egyelőre csak a Paxos nevű stablecoint támogatja.

David Marcus helyre Stephane Kasriel érkezik, aki a Novi termékfejlesztési vezetője volt, és Marcushoz hasolóan a Paypalnál is dolgozott korábban. Mark Zuckerberg kommentben búcsúzott el Marcustól.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?