Észrevettétek, hogy eltűnt a Facebook a fintech hírekből? Van elég baja a cégnek mostanában, nincs ideje félelmetes, a bankokat fenyegető techcégnek tűnni.

Észrevettétek, hogy eltűnt a Facebook a fintech hírekből? Van elég baja a cégnek mostanában, nincs ideje félelmetes, a bankokat fenyegető techcégnek tűnni.

(Fotó: Álvaro Ibáñez / CC-BY)

A legújabb Facebookos hírnek azért van némi pénzügyi vonatkozása is. Beadta a lemondását Neeraj Arora, a WhatsApp üzleti vezetője. Arora arra hivatkozott, hogy szeretne egy keveset pihenni, újratöltődni és a családja körében lenni. Önmagában az üzleti vezető távozása nem lenne annyira komoly hír, ha nem őt emlegették volna, mint a WhatsApp következő CEO-ját.

A Facebook tulajdonában lévő WhatsApp azóta működik vezető nélkül, hogy Brian Acton, a cég alapítója szeptember közepén egyrészt felmondott, másrészt adott egy interjút, amiben a felmondás okaként a Facebook felől érkező nyomás erősödését nevezte meg. Acton nem csak szóban állt ki az üzenőprogram függetlensége mellett, több száz millió dollárt hagyott az asztalon a felmondásával. A WhatsApp másik alapítója pedig idén áprilisban mondott fel, kisebb felhajtás mellett, de jelzésszerűen.

Arora bejelentésében ezért fontos mondat az is, hogy

Hiszek abban, hogy a WhatsApp egyszerű, biztonságos és megbízható kommunikációs termék marad a következő években is.

Azt a kérdést egyelőre még senki nem válaszolta meg, hogy ki lehet a WhatsApp következő vezetője. Illetve, hogy a korábban egészen körvonalazott fintech elképzelésekkel rendelkező Facebook, amelynek a Messenger platformja és a WhatsApp is kezel fizetési tranzakciókat is, merre mozdul tovább. Az adatvesztési, adatvédelmi és politikai botrányokba keveredett közösségi oldal úgy tűnik, lekerült egyelőre a versenyzők listájáról.

Mindeközben Mark Zuckerberg…

…épp nem jelenik meg a brit parlament hívására. Még a saját lobbistája szerint sem vet jó fényt a cégre és Zuckerbergre az ügy. A sajtófotó mindent elmond.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá 1 hozzászólás

  1. Akkora pofonokat kap a Facebook, hogy már nem is félünk tőle 2018.11.28

    […] (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Source link […]

Vélemény, hozzászólás?