Még mindig lehet bankbetéttel autót nyerni. Jobb befektetés, mint a lottó, igaz milliárdokra nem tud felmenni a hazavihető összeg.

Autó átadása a Merkurnál (Fotó: Főfotó // Fortepan)

Az OTP 1961-ben létrehozott Gépkocsinyeremény-betétje ugyan nem kamatozik, de havi 4-5 autót kisorsolnak a betétesek között. Félévente pedig extra sorsoláson egy-egy dupla értékű kocsit is meg lehet nyerni. A BiztosDöntés cikke szerint a normál kategóriás autók között mostanában Suzuki Vitara 1,4 hybrid GL vagy Toyota Aygo-X 1,0 Active 5 ajtós járművek voltak, a dupla értékű kocsi pedig egy 1,8-as Toyota C-HR volt Comfort felszereltséggel.

A sorsolásokra nem kell külön jelentkezni, mindaddig automatikus a részvétel, amíg az ügyfél nem adja el a betétjét. Legolcsóbban tízezer forintért lehet beszállni, de népszerű az ötvenezer forintos – ötszörös nyerési lehetőséget kínáló – betét forma is.

Van, aki többször is nyer

Az OTPedia oldalán lehet a nyertes sztorikról olvasni. Ilyenből pedig nincs hiány, mert 1961 óta 19 ezer járművet sorsoltak ki. Volt már olyan, aki egy betéttel öt autót is nyert az évek során. Volt, amikor egy házaspár két tagja egymástól függetlenül jutott kocsihoz.

„A ma 74 éves Aranka az 1970-es évek elején határozta el, hogy nyerni fog egy autót. Új autóhoz akkoriban csak egy hosszú sor végén lehetett hozzájutni a Merkur telepen, amire éveket kellett várni. Aranka 1974-ben a szerencsés nyertesek közé került, egy Trabantot nyerve. Mivel nem szüntette meg a betétjét a nyeremény után, 1978-ban ismét nyert egy Trabantot.

A ma 71 éves Éva 10 éves betétjével nyert egy Trabantot 1975-ben, amire 1983-ban a szoba festéséhez használt újságpapírok olvasása közben lelt rá a család, véletlenül. Egy cikk ugyanis épp azt taglalta, hogy sokan nem veszik át a megnyert autót, és közölt néhány betétkönyv sorszámot is, mely között ott volt Éváé is. Éva ezt követően 12 évig használta a gépjárművet” – írja a BiztosDöntés cikke.

Figyelni kell

Az autós betét különlegessége, hogy nem értesítik a nyerteseket. Aki elfelejti a betétkönyvét, nem ellenőrzi, hogy az ő sorszámát húzták-e ki, az lemarad a kocsiról. Az OTP esetében hétszáz autóért nem jelentkeztek az évek során. Ezek között is rekorder az az ügyfél, aki 11 év alatt két autót is nyert és egyszer sem vette észre. Mára ebben azért a mobilappok segítenek. A nyereményért harminc napig lehet jelentkezni, úgyhogy nem árt észnél lenni. A nyereményt lehet pénzben is kérni.

„Ha az autó helyett inkább a pénzt választja valaki, azt ugyanúgy bármelyik OTP bankfiókban lehet kérni, ezt azonban 30 nap után is. Pontosabban 30 nap után már csak pénzben lehet kérni. Itt sincs semmilyen adófizetési kötelezettség, ez a nyereményigény viszont sohasem évül el.

Így aki csak évtizedek múlva szembesül azzal, hogy nyert, az is hozzájuthat a nyereményéhez pénzben. Sajnos azonban csak azon az értéken, amennyit a sorsoláskor az autója ért. Ha tehát ilyen betétbe fektetünk, legalább néhány havonta érdemes ellenőrizni, hogy nyertünk-e” – írja a BiztosDöntés.

Betétet vagy OTP-s internetbankban lehet vásárolni, vagy ha nincs számlánk a banknál, akkor az OTP fiókban lehet névre szóló betétet venni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?