A Facebook nem adta fel, megpróbálja a piacra csempészni a kriptovalutáját, amiből még lesznek bajai az Egyesült Államokban.

Előző alkalommal így hívták a cég kriptóját (Kép: Christoph Scholz CC-BY)

Levélben szólították fel a Facebookot és Mark Zuckerberget, hogy hagyjanak fel a digitális tárca és kriptovaluta fejlesztéseikkel. A levelet jegyző amerikai szenátusi demokrata képviselők szerint a cég nem elég megbízható, hogy egy kriptovaluta sorsát igazgassa.

A levél órákkal azután érkezett, hogy a Facebook bejelentette a megszüntetett Libra utáni következő kriptovalutás projektjének elindítását. A Diem stablecoin ugyan nem került piacra, a Novi nevű tárca szoftvert azonban már elérhetik a kiválasztottak. A cég egy kis pilot programmal akart indulni, ahol a kicsi program egyik országa Guatemala a maga 17 millió fős lakosságával. A másik tesztország pedig az Egyesült Államok lett volna, ami valamivel nagyobb.

A levél szerzői között megtalálható Elizabeth Warren képviselőnő, aki már korábban is kritikával illette a nagy technológiai cégeket. A dokumentum kitér arra, hogy „a Facebook ismét egy digitális valutás projektet jelentett be rövid határidőkkel, sőt a fizetési infrastruktúrát is előállította már. Tette mindezt annak ellenére, hogy a jelenlegi tervei ütköznek a hatályos pénzügyi szabályozással. Nem csak a Diem nem felel meg, hanem a stablecoinok úgy általában.”

A Novi szóvivője a The Verge kérdésére egyelőre csak annyit válaszolt, hogy „örömmel válaszolnak a levélre”.

Ha a Diem valuta nem is indul el, a Facebooknak van egy másik ütőkártyája is. A Coinbase-zel partnerségre lépve részt vesznek a Paxos stablecoin népszerűsítésében. A kriptovalutát a Coinbase bocsátja ki, de a Facebookok is fel lehet majd pénzt küldeni és fogadni Paxosban, ezt pedig a Noviban tárolják el a felhasználók.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?