Ilyen a jó üzlet: a középkorban kötötték meg és még mindig tart

Hatvanegy szög, hat használhatatlan, ötszáz éves patkó és két vágószerszám – ezt a bérleti díjat fizeti meg a koronának több, mint kilencszáz éve a City.

A londoni City az egyik legfurcsább hely a világon. Olyan korábbi, esetenként a középkorig visszanyúló kiváltságokkal rendelkező terület, amely az adottságait arra használta fel, hogy pénzügyi központtá, offshore paradicsommá, a mindenféle gazdasági machinációk tökéletes helyszínévé váljon. Izgalmas, turistacsalogató hagyományokat ápolnak, amik remekül néznek ki turistafotókon, de minden cosplay mögött ott van, hogy a City egy mindenféle felülvizsgálattól mentesen működő állam-az-államban hely. Azt ugye tudjátok, hogy a Citynek például nem a londoni polgármester – jelenleg épp Sadiq Khan – a feje, hanem az Arany-versből ismerős lord mayor.

Ilyen szemmel kell nézni azt is, hogy az elmúlt napokban a City megfizette a királynőnek a világ egyik legrégibb bérleti szerződése alapján a neki járó bért. Azaz átadtak egy kést, egy baltát, hat túlméretes patkót és 61 szöget, amit egy kovácsműhelyért és egy darabka rekettyés pusztáért fizetnek. (Az angolok szerint az utóbbi birtok moorland, ami inkább láp, de ki tud ellenállni a rekettyés puszta kifejezés leírásának?) Az egyik bérlet 1235-re datálódik, a másik kicsit idősebb, 1211-ből származik. A bérlet kifizetésének őszi ünnepe nem annyira ismert, mint a City többi ceremóniája, de szerencsére az Atlas Obscura észrevette az eseményt.

Ha van a világon nyugdíjas állás, ez az

A szögeket és a többi vackot nem a királynő személyesen vette át, hanem Barbara Janet Fontaine, aki a Queen’s Remembrancer (a királynő emlékeztető) hivatalát tölti be. A hivatalt a 12. században hozták létre, hogy felügyelje a koronának járó javakat. Nem kallódhatnak csak úgy el a díszpatkók meg a balták, ugye!

A bérleti helyzetet színezi, hogy senki sem tudja, hogy a kovácsműhely és a láp mégis merre lehet. Az gyanús, hogy a kovácsműhely már nem működik, megcsappant a kereslet manapság a kardra és a patkóra. Ráadásul az sem segít, hogy a City nagy részét szétbombázták a második világháborúban, amit meg nem, oda valamelyik ingatlanrobbanásban húztak toronyházakat. A láppal sem egyszerű a helyzet, az valahol Shropshire-ben van, amivel máris 3500 négyzetkilométerre szűkítettük a területet. Tű a szénakazalban. Szóval biztos, ami biztos, a City megfizeti a bérleti díjat, úgy, ahogy mindig is tette. Az évente átadott patkók és szögek maguk is több mint ötszáz évesek, minden évben ugyanazokat veszi át a korona képviselője.

Mivel a szerződésben a kés és a balta élessége is szerepel kritériumként, ezeket ellenőrzik is egy köteg mogyorófavesszőn. Akkor van rendben minden, ha a kés életlennek bizonyul, a balta viszont boldogul a vesszőköteggel. Az uralkodónak jár még egy csomó ilyen középkori szerződésből megmaradt juttatás a pisztránghalász lándzsától az egy szál fehér rózsáig. Mindezek addig jópofák is, amíg fel nem idézzük, hogy a City valójában Panama beleoltva a sümegi várjátékokba.