Az NRC felmérte a fintech cégek ismertségét és a felhasználók véleményét. Van még min dolgozni, amíg a bankok mellett labdába rúghatnak a fintechek.

Az ehéten rendezett Internet Hungary 2019 konferencián mutatta be először az idei finteches felméréstét az NRC piackutató cég. Molnár Zoltán vezető kutató egy új, lényegében még fejlesztés alatt lévő, a résztvevők alapos kikérdezését lehetővé tévő csetes eszközzel gyűjtött adatokat mutatott be. A cég két éve még csak a fintech szó ismertségét vizsgálta – ekkor a válaszadók öt százaléka tudta, mit jelent a kifejezés – most már azt is fel tudták mérni, mit gondolnak a magyarok a legismertebb fintechekről.

A Revolutról a válaszadók 16 százaléka hallott már, a Transferwise 13 százalékos ismertséggel. A többi fintech ennél alacsonyabb számokat tud felmutatni. Ugyanakkor összemérve a Mangnet Bank 36 százalékos ismertségével nem is rossz az eredmény. Ráadásul az eredményeket összesítve kiderül, hogy a válaszadók 22 százaléka ismer legalább egy fintech szolgáltatót.

Az érdeklődés illetve a bizalom is széles skálán szór. Öt százalék nagyon lelkes volt, amikor leírtak neki egy, a Revoluthoz hasonlító szolgáltatót. Tíz százalék érdeklődőnek bizonyult, 38 százalék semleges. A maradék viszont kicsit vagy nagyon gyanakvó. Az utóbbi kategóriába tartozik a válaszadók negyede. Aki ismer már fintech szolgáltatót, az jellemzően kevésbé gyanakvó.

A fintech melett szól a kedvezőbb díj, az ingyenes kézpénzfelvétel, de viszont az emberek tartanak a csalóktól, attól, hogy a leírt szolgáltató nem valódi bank, és hogy nincs fizikai fiókja. Azaz nincs hová bemenni megbeszélni a problémákat, ha felmerülnek. A közvéleménykutatók által a szofisztikált, tapasztalt válaszadókat inkább a limitek illetve a hazai banki garancia hiánya aggasztja. Nekik vannak kérdéseik a szolgáltatóról. Az alap digitális bankoló – aki az átlagos felhasználónál már jóval tájékozottabb netes pénzügyi kérdésekben – viszont befeszül és gyanakszik a kutatók által leírt fintechtől. Pedig igény van az alternatív pénzügyi szolgáltatókra.

Túl önteltek a bankok

– idézte Molnár az egyik cseten kapott választ. A kutató azt is kiemelete, hogy a kriptopénzes funkciók csak növelik az idegenkedést a megkérdezettekben. Emellet máshol is felmerült a hazai betetébiztosítás és az anyanyelvi ügyintézés hiánya miatti aggodalom.

A Revolutnak – vagy a Curve-nek illetve bármely alapvetően utazásra kihegyezett fintech terméknek – választ kell arra is adnia, hogy miért lenne hasznos egy kevesebbet utazó magyarnak. A felmérésben előkerült, hogy a 75 ezer forintnyi ingyenes készpénzfelvétel kevesebb annál a 150 ezer forintnál, amit bármely hazai bankkártyával meg lehet ejteni. A célcsoport ráadásul jellemzően büszke arra, hogy nem használ készpénzt. A prémium csomag díja pedig jellemzően magasabb, mint amit a jellemzően jó banki csomagot használó, jómódú ügyfelek számára ez a csomag sem vonzó. Az NRC felmérését elemezve Molnár arra jutott, hogy a komolyabb hazai terjeszkedésre vágyik a Revolut, akkor a fenti kérdésekre választ kell adnia. Illetve elhitetni a célcsoporttal azt, hogy nem csak bonyolítja a pénzügyeiket.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?