Rókára bízta a tyúkól őrzését az amerikai adóhatóság. Azt a céget kérte fel, amelyet idén már kétszer megtörtek, és most is folyik ellene vizsgálat.

Rókára bízta a tyúkól őrzését az amerikai adóhatóság. Azt a céget kérte fel, amelyet idén már kétszer megtörtek, és most is folyik ellene vizsgálat.

hacker-1952027_1920

Az e-kereskedelem száguld, de azért, mert cégek tucatjai foglalkoznak csalásfigyeléssel. Startupból ilyen a Seon, a kártyatársaságok közül a MasterCard jelentett be a lopott kártyák korai felismerésére szolgáló eszközt, és más piaci óriások is próbálkoznak.

A próbálkozás esetenként vicces eredményeket hoz. Most éppen az amerikai adóhivatal, az IRS bízta meg az Equifaxot, hogy 7,25 millió dollár értékben segítse a hivatalt azonosítási és csalásfigyelési szolgáltatásokkal. Ha a cég neve ismerősnek tűnik, az nem véletlen. Az Equifax volt az a hitelminősítő, amelytől a közelmúltban ismeretlen hackerek 140 millió ügyfél adataival távoztak. A cég azóta is mindenkire mutogat – a saját informatikusaitól kezdve az opensource közösségig – hibást keresve, ahelyett, hogy felkészülne egy mesebeli méretű kártérítés kifizetésére.

Az üzlet odaítélését még aggályosabbá teszi, hogy a The Verge szerint az adóhivatal nem tendereztette meg a csalásifgyelést. Csak az Equifaxot kérték fel ajánlattételre. Az IRS mentségére legyen szólva, sürgősen új beszállítót kellett keresniük. Így sikerült.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?