Ötven éves lett a héten a Star Trek, a tudományos fantasztikus sorozat, ami még azoknak is megmozgatta a fantáziáját, akik igazából egy Terminator filmtől vagy egy űrcsatás Star Warstól érzik magukat jól. Tisztelgésül végigvesszük, mit mond a sci-fi a pénzről.
Azt tartja a mondás, hogy Kirk kapitány soha nem fizetett, Pickardnak nem volt bankkártyája, és Sisko is bajban lenne, ha kérnénk tőle egy marék aprót. A Star Treknek volt pénzrendszere – fajonként eltérő fizetőeszközzel! -, de nem nagyon mutatta. Egy modern jövőben az emberek nem foglalkoznak a pénzzel, mondta a sorozat. Szerencsére a rajongók nem ültek fel ennek, legyártották a maguk trekes pénzeit, a kanadai jegybank legnagyobb szomorúságára az ötdolláros bankjegyből.
How did I not know about this? #SpockingFives http://t.co/a6cNVr85SK pic.twitter.com/CHhvRUeip8
— Tara (@BringingOrder) February 28, 2015
A science fiction nem a jövő megjóslásának a módja. Ha az lenne, akkor a nyolcvanas évek, politikai-technológiai változásokat helyenként ügyesen előrejelző irodalma nem tett volna úgy, mintha nem lenne mobiltelefon. Illetve, akkor rettegve olvastuk volna a J.G. Ballard Vízbe fúlt világát és Paolo Bacigalupi A felhúzhatós lányát, amelyekben a világtengerek emelkedő vízszintje teljesen átformálja a világot. Ehelyett szórakoztunk mindkettőn.
Érdemes viszont ugyanezzel a hol hitetlenre táguló, hol kacsintó szemmel végignézni, mit mondtak a különböző science fiction művek a fizetésről, a pénzről és a gazdaságról. Kezdjük rögtön az elárasztásos jövőképpel.
A Kevin Costner főszereplésével készült Vízivilág (Waterworld) óriásit bukott a mozikban. Nem jókor jött ki, valószínűleg nem féltek még eléggé az emberek a globális felmelegedéstől. A film egy unalomig ismert, a javak szűkösségére felépített gazdaságot mutat be: a termőfölddel, hasznos tárgyakkal és édesvízzel csencselő emberek próbálnak túlélni atollokon. Mindenkinek sokkal jobb, ha nem ez a jövőnk.
Az idő pénz. És fordítva?
Legalább két disztópia döntött úgy, hogy a jövőben az időből lesz valahogyan kevés. Ha Hannu Rajaniemi finn fizikus magyarul is megjelent regényeit is a listához csapjuk, akkor két és fél. Minden azzal kezdődik, hogy feltételezzük, hogy a modern társadalmakban kialakított gyakorlat, amely szerint az ember él bele a világba boldogan, és hetven-nyolcvan-száz éves korában meghal, nem működik. Ha viszont az élettartammal kereskedni lehet, ha a napok szűkössé válnak, rögtön felsejlik egy sötét jövő, amelyben a szegények az utolsó óráikat bocsátják áruba. A Justin Timberlake főszereplésével készített In Time nagyjából erről szól.
Dollár és társai
A pénzügy tekintetében a legtöbb sci-fi regény zavaróan konzervatív. Föderációs kreditről – a kreditről lesz még szó lentebb is -, altairi dollárról, betán dollárról vagy perni aranyról beszélnek. Csupa olyan pénzről, ami feltételezi egy kibocsátó hatóság, egy jegybank meglétét. Ennél sokkal izgalmasabb Iain M. Banks Kultúra-univerzuma, ami eljutott a bőségnek arra a szintjére, amikor a pénz értelmetlenné válik. Hihetetlen? Igen, de generál annyi feszültséget, hogy az egész univerzumot mozgásban tartsa. Van ötletetek, mit csinálnátok, ha a pénz nem lenne akadály? És miután azt meguntátok?
A központosított pénzrendszerekre remek ellenpélda a Neurománc világának új jenje, amit kreditchipeken tárolnak. Ezek a lenyomozhatatlan vagy nehezen lenyomozható fizetőeszközök gyakorlatilag prepaid bankkártyaként funkcionálnak. Anonimek, gazdát cserélhetnek akár egy sikátorban is. Ezzel létrehoznak egy olyan, nem központosított világot, amiben izgalmas sztorikat elmesélni.
Mindenki biztos abban, hogy egyszer lesz kredit
Ha van a sci-fi szerzőknek egy földalatti világösszeesküvése, akkor az első közös döntésük az lehetett, hogy a birodalom – legyen az bármelyik – fizetőeszköze a kredit. Ebben a pénznemben számol Han Solo, ilyet költ a Föld rohadó városaiban ítélkező Dredd bíró, ez szerepel a Star Trekben is, meg ezer másik sci-fiben. Többnyire abban is összhang van, hogy ez egy utalható, számítógépen tárolható elektronikus fizetőeszköz, pont mint a bitcoin. Kész csoda, hogy egyik fintech vállalkozó sem hozott létre ilyen nevű pénzt. Vagy tényleg az örökkévalóságon keresztül fennmarad a fizetőeszköz, vagy legalább most begyűjthetné a gratulációkat a poénért.
(fotó: Steve Jurvetson / Flickr CC-BY)
Az egy bolygónál nagyobb birodalmak gazdaságában nem a fizetőeszköz a legnagyobb kérdés. Erre Paul Krugman jó harminc évvel a Nobel-díj megszerzése előtt, még pályakezdő egyetemi tanárként mutatott rá The Theory of Interstellar Travel (PDF) című esszéjében. A téma nyilván marhaság, nincs egyelőre a fénysebességet közelítő sebességre képes teherűrhajónk, sem pedig olyan kolóniánk, aminek a megközelítéséhez erre a hajóra szükség lenne. Ezeket a hiányokat sutba vágva Krugman tökéletes analízisét adta annak, mennyire felborítja a kereskedelmet, ha az indulási és érkezési pont, valamint az áru szempontjából máshogy telik az idő. Merje valaki ezek után azt mondani, hogy az In Time légből kapott volt!
Valamit biztos kihagytunk, nem ismerjük az összes sci-fit. Kommentben vagy a Facebookon elmondhatjátok, mi nincs rajta a listán!
Én akarok telket venni a holdon,de kié a hold?
Ó hát ez nem egyszerű. Az 1967-es Outer Space Treaty szerint a Hold nemzetközi „osztatlan közös tulajdon”, meg úgy általában a teljes világegyetem is. Ettől függetlenül vannak cégek, amelyek árulnak holdi tulajdont, ezeknek a papirosoknak azonban valós jogi hatályuk nincsen. (Van még egy 1984 óta hatályban lévő Hold Szerződés is, ezt azonban csak 15 ország írta alá.)
Érdekesebb, hogy az űrbányászat lehetőségének felmerültével az 1967-es szerződést valahogyan modernizálni kell.