Szintet lépett a magyar fintech forradalom, először szólal meg a kormányzat képviselője fintech konferencián, kiderül melyik a leginkább ügyfélbarát megoldás a digitális pénzügyek világában.

Szintet lépett a magyar fintech forradalom, először szólal meg a kormányzat képviselője fintech konferencián, kiderül melyik a leginkább ügyfélbarát megoldás a digitális pénzügyek világában.

event_pic_datummal

Februárban, amikor először gyűltünk össze a fintech nagy kérdéseiről beszélni, még olyan távolinak látszott a PSD2 bevezetésének 2018-as céldátuma. Októberben azonban a parlament elé kerül a jogszabály, az eddig járó kis fogaskerekek elkezdték meghajtani a nagyobb fogaskerekeket, és a végén történik valami.

Nem volt unalmas az elmúlt háromnegyed év sem persze. A Magnet partnerségeket jelentett be fintechekkel, az OTP házon belül – könnyű annak, akinek ott van az OTP Mobil és az eBIZ – kezdett fejlesztéseket, az MKB leérettségiztette az akcelerátoruk első startupos évfolyamát. Tényleg csak a Gaudeamus igiturt nem énekelték el. Közben az égbe emelkedett a bitcoin és az ether árfolyama, sőt megjelent egy teljesen új tőkegyűjtési forma is, az ICO.

Terjednek a fintech megoldások

A trendek követése mellett úgy döntöttünk mi is, hogy változtatni kell a konferencia témáján. Értsd: tágabbra kell venni. Belendültek a hipermarketek és komoly ekereskedelmi fejlesztéseket végeznek. A startupok már sejtik, hogy insurtech projektekkel nagyon nagyot lehet szakítani az európai piacon. De téma kell legyen az informatikai- és adatbiztonság is, mert minden évszakra jut egy nagy vagy kínos adatvesztés. Az pedig egy cégnek sem tesz jót, ha az ügyfeleinek adatai a feketepiacon landolnak.

És ezzel még nincs vége az ötleteinknek. A FinTechRadar Konferenciát Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos nyitja meg, így első alkalommal hallhatunk majd kormányzati szintű megszólalást hazai fintech konferencián.

(Fotó: Pál Anna Viktória / FTR)
(Fotó: Pál Anna Viktória / FTR)

Itt a  FinTechRadar-díj

És mivel a FinTechRadarnál továbbra sem csak az a célunk, hogy beszámoljunk a változásokról, történelmi kontextust biztosítsunk a technológiai változásokhoz, hanem serkenteni is akarjuk a hazai fintec közösséget. Ezért az októberi konferencián kiosztjuk az FTR-díjat a Mastercarddal közösen, amely a legjobb UX-ű, legkényelmesebben használható, legügyfélbarátabb fintech megoldás kap szakmai zsűrinktől.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?