A mostani két vádlottat csak 447 millió euró lenyúlásával vádolják, a teljes ügyben viszont akár ötvenmilliárd euró is eltűnhetett.

Gyakran járnak a következő évben a befektetési bankárok bíróságra (Képünk illusztráció. Fotó: Kevin Hutchinson / CC-BY)

Bíróság elé állt Németországban két brit befektetési bankár, akik a vád szerint 477,5 millió euróval rövidítették meg a német államot. A brókerek a „cum-ex” módszert használták, amely lehetőséget ad a kereskedő ügyfelek anonimizálására, majd pedig a kifizetett adó többszörös visszaigénylésére.

A Guardian úgy magyarázza a csalást szakértőkre hivatkozva, mintha több gyerek után vennének fel családi pótlékot úgy, hogy közben csak egy gyerek van a családban. Mindezt persze úgy, hogy a gyereket közben pattogtatják a szülők között, a pótlék pedig eurómilliókban mérhető. A német sajtó már kikiáltotta a Martin Shields és Nicholas Diable perét a legnagyobb pénzügyi csalási ügynek. Ennél lényegesebb, hogy most kell bizonyítania az ügyészségnek, hogy a kétezres évek során végig illegális volt a „cum-ex” trükközés. A két vádlottra akár tíz év börtönbüntetés is várhat, ha nem kötnek alkut és segítenek az ügyészségnek.

A per várhatóan jövő januárig tart, de van még golyó a csőben. A 2017-ben oknyomozó újságírók által feltárt „cum-ex” botrányban elcsalt összeget öt és ötvenmilliárd euró közöttire becsüli az ügyészség. A folytatásban lehet majd látni a vádlottak padján a Deutsche Bank, a Barclays, a svéd SEB befektetési bankárjait is, akik a vád szerint 2001 és 2012 között alaposan kihasználták a „cum-ex” ügyletekben lévő csalási potenciált.

A németek nagyon szeretnék bíróság elé állítani Paul Morát is, aki a „cum-ex” csalás atyja. Mora ellen azonban folyik még a nyomozás, ha pedig véget ér, még azt is el kell érni, hogy Új-Zélandon letartóztassák és kiadják.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?