Az olasz tinédzserek egy mobilappon keresztül költhetik majd a pénzt, amely egyben a terrorizmus elleni harcot is szolgálja.

Közel félmillió olasz tinédzser kivételes módon igencsak várhatja a szeptembert, mivel akkortól lehet igényelni az ötszáz eurós kultúrbónuszt, amit csak kultúrára költhetnek el egy mobilappon keresztül a fiatalok.

„Kultúrbónusznak” nevezi az olasz kormány azt az 500 eurós, vagyis több mint 155 ezer forintnak megfelelő összeget, amelyet az olasz érettségizőknek utalnak ki, és kizárólag kultúrára, vagyis színházjegyre, hangversenyekre, múzeumbelépőkre, történelmi emlékhelyek meglátogatására és könyvekre költhetnek el. Ez az összeg nagyjából az olasz átlagfizetés negyedének felel meg, de sok fiatalnak jelenleg az országban nem csak kultúrára nem telik: a pályakezdők körében 40 százalékos a munkanélküliség.

Appon keresztül igényelhetik a pénzt

Az állami apanázst szeptember közepétől kezdik el osztogatni a 18. életévüket betöltő olasz fiataloknak, de az Olaszországban élő és tanuló EU-s állampolgárok is igénybe vehetik. A terv összesen 575 ezer fiatalt érint az országban, és összesen 290 millió euróba, vagyis majdnem 90 milliárd forintba kerül majd az államnak. A pénzt egy számítógépre, okostelefonra és tabletre egyaránt letölthető appon keresztül kapják meg az igénylők, és elkölteni is csak ezen keresztül lehet kulturális programokra. Az igénylést a 18app.it weboldalon keresztül lehet majd benyújtani, amely cikkünk írásakor még nem elérhető.

olaszkult
Lesz mire költeni a pénzt Itáliában, a művészet és a kultúra bölcsőjében

Az app működéséről a Corriere Della Sera összefoglalója alapján annyit lehet tudni, hogy a regisztrációhoz öt személyes adatot kell majd megadniuk az igénylőknek, akik egy olyan személyes azonosítót kapnak, ami a mi kormányablak-regisztrációnkhoz hasonló. Ezt Olaszországban SPID-nek (Sistema publiccio per la gestione dell’identitá digitale), így vélhetően belépőt jelent a 18 évesek számára az olasz digitális közigazgatásba is. A SPID-azonosítókra kiutalt összeg pedig nem valódi pénz, csak egy hitelkeret: amikor a fiatal kiválaszt egy igénybe venni kívánt szolgáltatást az appban szereplő listából, a szoftver egy utalványt hoz számára létre, amellyel azután felkeresheti az adott intézményt.

Az 500 eurós keretet mindenki a 19. születésnapjáig tudja elkölteni, vagyis nem kell nagyon sietni a kultúrafogyasztással, de Olaszországban kell is hozzá idő, hiszen a világon a legtöbb kulturális örökségi helyszín (több, mint 50) ott található, az antik vagy reneszánsz képzőművészet remekeit kiállító múzeumok soráról nem is beszélve.

Kultúrával a terror ellen

A különös juttatás pedig nem is akármilyen célt szolgál: Matteo Renzi pénzügyminiszter még novemberben, a párizsi terrortámadások után jelentette be, hogy a terrorveszély miatti védelmi és biztonsági kiadások növelése mellett az olasz kormány egymilliárd eurót áldoz majd a kultúrára is. Renzi azzal érvelt, hogy a terrorizmussal és a szélsőségekkel szemben nem csak a rendőrök, határőrök és hírszerzők számának növelésével kell védekezni, hanem Európa kulturális értékeinek megerősítésével is – írja a brit Telegraph.

„Ezt a bónuszt azért adjuk a felnőttkort elérő fiataloknak, hogy szimbolikusan tudatosítsuk is bennük: mit jelent Olaszországban felnőttnek lenni, abban az országban, amely a világ legjelentősebb kulturális örökségének birtokosa” – mondta az olasz miniszterelnök.

Mobilfizetésben még nem járnak élen az olaszok

Az olasz kormány által bevezetett appon keresztüli utalványozás, és az ehhez járó virtuális kontó jóval egyszerűbb megoldás, mint egy valódi digitális tárca. A MasterCard adatai szerint a mobilfizetési technológiák használatában Olaszország nem is jár az élen: a kártyacég csak a 32. helyre sorolja Itáliát a saját Mobile Payments Readiness indexében. A szájt adatai szerint az országban a lakosság 78%-a rendelkezik mobiltelefonnal, de bankkártyával már csak 18%. Paypassel azonban már lehet fizetni az országban, ezt a Vodafone tavaly év végén vezette be saját NFC-s mobiltárca szolgáltatásához csatolva.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?