A fogyasztóvédők szerint a szabályozás még mindig nem elég szigorú, de így is érdekes lehetőségeket teremt a fintech cégek számára.

A fogyasztóvédők szerint a szabályozás még mindig nem elég szigorú, de így is érdekes lehetőségeket teremt a fintech cégek számára.

brit bank

Van, amit még a Brexittel sem úsznak meg a brit bankok. Nem mintha a Brexitről tudnánk, hogy mikor és hogyan következik be, ha egyáltalán sor kerül rá. Az elemi erővel közelítő változás azonban nem az EU-tól való elszakadás, hanem a digitalizáció.

A brit versenyhivatal „Making banks work harder for you ” című jelentése kötelezi a pénzintézeteket, hogy végezzék el a digitális átállást két éven belül, különben büntetésekre számíthatnak – írja Chris Skinner fintech guru.

API-t kell nyitni

A dokumentum legfontosabb pontja a nyitott banki program, ami azt jelenti, hogy a pénzintézeteknek meg kell osztaniuk az ügyféladatokat külső app-szolgáltatókkal. Igen, ez ugyanaz, amiről API néven írtunk korábban a cseh Erste bank kapcsán. Az elvárást a PSD2 európai irányelv is tartalmazza.

Az adatok megosztása alapvetően az ügyfelek érdekeit szolgálja. Lehetővé teszi például, hogy a mindenféle költésünket egy külső programban rendszerezzük, havi riportokat készítsünk magunknak, és egy-két hónap után rájöjjünk, hogy például a csoki terheli meg a családi költségvetést. Sci-finek hangzik? Amerikában a Quicken az ősidőktől tud ilyesmit, és a személyes pénzügyek kezelésére kitalált Mint.com is idén ünnepli a tizedik születésnapját.

Az adatok kiadásához az ügyfelek beleegyezése kell. Azaz a rendelkezéssel nem kerülnek veszélybe érzékeny pénzügyi adatok.

Nehezebb lesz eladósodni?

A fentin túl a dokumentum áttekinthetőbb banki díjakat követel meg. Korábban nehéz volt megállítani, hogy a különböző hiteltúllépési díjak hogyan alakulnak az egyes bankoknál. Most ezeknek összehasonlíthatónak kell lenniük. Végül pedig újabb rendelkezések próbálják biztosítani, hogy egyszerűbb legyen bankot váltani. Ezt egyszer már megpróbálta kikényszeríteni 2013-ban a brit szabályozó, de nem volt sikeres.

A rendelkezésekkel a brit fogyasztói jogvédő csoportok nem teljesen elégedettek. A Which? nevű csoport szerint nem volt elég határozott a versenyfelügyelet, a hiteltúllépés szabályozásában túl sok lehetőséget hagytak a bankoknak.

A gyanút, hogy többet is lehetett volna tenni, erősíti, hogy a brit bankok elégedettek a dokumentumban foglaltakkal. Skinner a blogján megosztja John Gilbert, a Financial Services Club tagjának a jegyzetét is, aki kevésbé elégedett a versenyhivatal ötleteivel.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?