Nem csak az amerikai sportolóknak adott érintős fizetési eszközt a Visa, hanem a brit csapatot is felszerelte.

Nem csak az amerikai sportolóknak adott érintős fizetési eszközt a Visa, hanem a brit csapatot is felszerelte.

Z0101000_4
Fizetős karkötője már évek óta van a Barclaysnek
(fotó: Barclays)

Elsőre látszik, hogy az igazán jó technológia az amerikaiaknak jutott. Ők töltést nem igénylő, indukciós elven működő – pont mint a Paypass kártya – kerámiagyűrűvel vásárolhatnak az olimpiai faluban. A briteknek ehhez képest csak a Visa és Barclay’s bank közös bPay chippel felszerelt karkötője jutott.

A szilikon karkötő NFC-vel kommunikál, akkumulátor pedig nincs beleépítve, így lemerülni sem tud. Nehéz azonban azt mondani, hogy szép. Leginkább a modernebb fürdők öltözőszekrényeit nyitó karkötőre emlékeztetnek. Hogy valami divat vonatkozása mégis legyen, az olimpikonok választhattak, hogy kék vagy fehér csuklószorítót kérnek. Ez a két szín megy a brit csapat olimpiai formaruháihoz.

Mondaine_Sub6_600x600
Van menő terméke is a cégnek: Mondaine óra fizetős óraszíjjal

A briteknek kiosztott karkötők ugyanazt a fizetési infrastruktúrát használják, amit az amerikaiak gyűrűi. A Visa nem vette fél vállról az olimpiát. Négyezer fizetési terminált telepítette az olimpiai park meghatározó helyeire, hogy népszerűsítsék az érintős fizetést. Komoly reklámkampánnyal állt be a Swatch Bellamy nevű fizetős órája és a Bradesco vízhatlan fizetős karkötője mögé is. Ez utóbbi két eszközt bárki megvásárolhatja a játékok alatt, nem kell kilenc másodperc alatt futni hozzá a száz métert.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?