Minden nap kaland az interneten, ahol az innováció történik. A mai nap szakkifejezése, ami tegnap előtt még nem létezett a közösségi decentralizált fosztogatás.

(Fotó: The Preiser Project / Flickr CC-BY)
(fotó: The Preiser Project / Flickr CC-BY)

A Nomad nevű kriptós bridge szolgáltatás fő célja, hogy a különböző blockchainek közti token utalást lehetővé tegye. Olyan, mint a banki rendszer, csak sokkal jobb ugye – mondják a rajongók – mert okosszerződésből épült, decentralizált, nincs felette egy szervezetnek hatalma. A fent felsorolt jellemzők egyben a szolgáltatás hátrányait is jelentik.

A Nomadról a hét legelején derült ki, hogy hiba maradt az okosszerződésben. Legalábbis a cég ekkor adta hírül a twitterén, hogy nyomoznak egy incidens után és a rendőrség és törvényszéki blockchain szakértők segítségével próbálják azonosítani az összes elkövetőt – írja a Verge.

Egy Samczsun nevű, a Paradigm kriptó és web3 profilú befektetőcégnél dolgozó kutató, pedig egy másik vitaszálban mondta el, hogy a hibát az tette lehetővé, hogy alap okosszerződéses tudással is létre lehetett hozni olyan szerződést, amivel pénzt lehetett kivenni a Nomad tárcájából. „Ezért volt ennyire kaotikus a hackertámadás. Nem kellett semmit tudni a Solidityről vagy a hash-fákról vagy bármi ilyesmiről. Csak találnod kellett egy működő tranzakciót, kicserélni benne az utalási adatokat a sajátodra és újra beküldeni” – írta Samczsun.

Amikor a felhasználók látták, hogy ezzel a módszerrel lopnak pénzt mások a Nomadtól, sokan maguk is beszálltak a fosztogatásba. Az egyik ügyfél úgy fogalmazott, hogy „ez volt az első decentralizált közösségi fosztogatás, aminek a célpontja egy kilenc számjegyű összeget kezelő bridge volt”.

Nassim Eddequiouaq, az Andreessen Horowitz kriptóval foglalkozó informatikai igazgatója optimistábban nyilatkozott. Szerinte jóindulatú hackerek is részt vettek a buliban, és majd visszaadják a pénzt, ha a Nomad normalizálja a működését. Ez az álláspont bár vonzónak hangzik, de a fosztogatásban részt vevő tárcák nagy részének tulajdonosa nem ismert.

A Nomad kifosztása maximum a toplista harmadik helyére elég a 200 millió dolláros veszteséggel. A Wormhole bridge korábban 325 millió dollárt veszítette, a Ronin pedig 625 millió dollárral csúcstartó.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?