Úgy látják, hogy egyelőre még tele van hibákkal a Facebook pénze, és hogy jegybanki felügyelet nélkül nem szabad elindulnia.

(Image by Gerd Altmann from Pixabay)

Megvan az első bank, amelyik felvette a Facebook által ledobott kesztyűt. Az örömnek azonban nincs még itt az ideje, csak a kínai jegybank erősítette meg, hogy digitális pénz fog kibocsátani a Librára adott válaszként. És ha már beszélni kezdtek, elmondták, mi a gond a Librával.

A bejelentés egy kicsit élesebb annál, mint amilyennek elsőre hangzik. A hongkongi South China Mornig Post szerint a jegybank úgy látja, hogy a jüan kárára nőhet a Facebook által bevezetendő digitális pénz. Mu Changchun, a jegybank igazgatóhelyettese úgy látja, hogy a Librának szabályozói felügyeletre van szüksége, hogy ne okozzon nagy gondokat a világgazdaságban.

A vezérhelyettes arra is kitért – amit a nyugati bankok is szóvá tettek – hogy a Facebook a pénzmosás-ellenes és a terrorizmus-finanszírozás elleni törvényeknek való megfelelésről egyáltalán nem beszélt a Libra kapcsán. Illetve azt külső szemmel azért mókásnak ható megjegyzést is megengedte magának Mu, hogy a privacy védelmét is számonkérte a Librán.

Hosszútávon a jüan kárára válik, ha nem lesz konvertibilis a Librával

– mondta Mu a Bloombergnek, ami jelzi, hogy nem teljes az ellenállás a Facebook pénzével szemben.

Emellett azonban a már korábban is pletykált kínai nemzeti kriptopénz létrehozásán is dolgoznak tovább. A jegybank egyelőre nem hozott nyilvánosságra határidőket, és arról sem közölt részleteket, hogy a kísérleteik hogyan állnak.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?