Még videojátékokat játszó idősek is vannak Magyarországon, híreket pedig egészen sokan olvasnak. Tud valaki olyan hazai fintechet, ami számol ezzel?

Többnyire a fiatalokról, esetenként egyenesen az y-generációról beszélünk, amikor a fintech szóba kerül. Pedig Magyarországon az internet viszonylag jól eltejedt az idősek között is, részben az azóta megszűnt iWiWnek köszönhetően.

(Forrás: Pixabay)

A Telefom és az eNET közös internetgazdasági jelentése is ezt igazolja. A 2018. májusi adatfelvétellel végzett online kutatás szerint a felnőtt internetezők 86 százaléka információforráskét, 78 százaléka ügyintézési helyként és 65 százaléka kikapcsolódási lehetőségként illetve a munka-tanulás helyeként kezelni a netet. A közvélekedés azonban az (90 százalék), hogy az idősebbek le vannak maradva nethasználatban a fiatalok mögött.

Erre a válaszadók 83 százaléka szerint az a megoldás, ha a fiatalabbak segítenek a digitális készségek elsajátításában az idősebbeknek. Ez több együtt töltött idővel jár, együtt fejlődnek (73%), hasznos képességeket sajátítanak el együtt (71%) és közös szórakozásnak (67%) is számít.

Érdemes megállni egy szóra itt. A fiatalabb netezőket a jelentés úgy definiálja, hogy a 41 év alattiak. Ettől az információtól szerintem számos olvasónk megérzi a fiatalság tavaszillatú szellőjét. Erről a korosztályról azt érdemes tudni, hogy 17 százalék rendszeresen, 59 százalék pedig alkalomszerűen tanítja a család idősebb tagjait a digitális eszközök használatára. Az alkalomszerűségről nincs definíciónk, de aki szerelt már otthon számítógépet sátoros ünnepek során, az el tudja képzelni a jelenséget.

Az idősek között az internethasználók aránya 47 százalék. Mobilnetet és interaktív tévét viszont csak 13 és 12 százalékuk használ. Többségük ragaszkodik a vezetékes telefonhoz, de már a mobil mellett. A netező nagymamák és nagyapák harmada egy, 37 százaléka kettő, 30 százaléka pedig három vagy több netezésre alkalmas eszközt használ. Leggyakoribb az okostelefon, de az asztali számítógép és a laptop is 50 százalék körül mozog. Az évek óta a piaci helyét kereső tabletet csak 27 százalékuk használ.

A netes böngészés különböző formái viszonylag elterjedtek. Még érdekesebb azonban, hogy az igazán aktív nagyik 27 százaléka játszik is a neten.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?