Azt hangoztatja magáról, hogy ő Satoshi Nakamoto. Bizonyíték nincs. Az a gyanús, ami nem gyanús?

Craig Wright egy ausztrál informatikus, aki saját elmondása szerint feltalálta a bitcoint,  most pedig bitcoin és szellemi tulajdon lopásával vádolják – írja a Bloomberg. A bíróságnak felel azért a gyanúért, ami szerint ellopta a bitcoin ötletét egy korábbi üzlettársától. A bíróság arra kérte, hogy bizonyítsa be, hogy valóban ő Satoshi Nakamoto, ennek a módszere pedig az lett volna, hogy felmutatja a vagyonát. Ez viszont nem sikerült neki, mondván, nem fér hozzá a 10 milliárd dollárnyi bitcoinhoz.

Elmondása szerint minden publikus kapcsot igyekezett megszüntetni közte és a kriptó között, ebben pedig egy Dave Kleiman nevű férfi volt a segítségére, aki 2013-ban meghalt. Kleiman igazságügyi szakértő volt, Wright ezért bízta meg őt azzal, hogy tüntessen el minden nyomot, ami összeköti Satoshi Nakamoto személyével.

Mivel Kleiman végezte el az állítólagos munkát, így Wright-nak esélye sincs hozzáférni a 10 milliárd dollárnyi bitcoinhoz, ami miatt nem is bánkódik. A feleségével úgy gondolják, hogy ez túl sok pénz, és valószínűleg a gyerekeikre sem lenne jó hatással.

Craig Wright azóta elindította a Bitcoin SV-t, ami persze cseppet sem botránymentes.

Címlapkép: 123rf


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá 2 hozzászólás

  1. Elvileg feltalálta a bitkontot, de a gazdagsága nélkül – Fintechradar.hu 2019.06.30

    […] (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Source link […]

  2. Elvileg feltalálta a bitcont, de nem volt hozzáférése a vagyonához – Fintechradar.hu 2019.06.30

    […] (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Source link […]

Vélemény, hozzászólás?