Voltak hősies digitalizációs projektek a járvány ideje alatt, de az összkép nem kedvező.

Jó az még!
(fotó: Wikimedia Commons)

A járvány legjobb mémje talán a kérdőíves volt. Csak egy kérdés szerepelt rajta: „Az ön cégénél ki vezette le a digitális átállást?” A felkínált három válasz pedig: CEO, CTO, COVID-19. Az utóbbi természetesen be is volt karikázva.

A poén azért jó, mert részben igaz. Olyan folyamatok digitalizálódtak – nem ritkán hősies munkával – amelyekhez évekig nem volt lehetőség hozzányúlni. A Fintech Talents cikke azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy van egy másik lecke is. Banknak lenni eleve nem egyszerű válsághelyzetben, de öreg infrastruktúrával rendelkező banknak lenni még nehezebb. A régi infrastruktúra a digitalizáció gátja, ezt eddig is tudtuk, de most látványos bemutatót kaptunk abból, hogy mekkora.

„A legnagyobb kihívás, hogy a régi technológiát nagy blokkokban gyártották le és vásárolták a bankok (mintha örökké megmaradó házat vennének), míg az új paradigma a software-as-a-service mikroszolgáltatásokra épülő komponensekből történő építkezés (mintha kivennénk egy szállodai szobát)” – mondta a lapnak Michael Anyfantakis, az Amsterdam Trade Bank platform és ökoszisztéma fejlesztési vezetője. A hotelek és a lakások összebékítése pedig nem egyszerű feladat.

A fintechek azért tudnak gyorsabban reagálni, mert az alaprendszereik is modernebb komponensekből épülnek fel. A hagyományos bankoknak több belső kihívással kell megbirkózniuk. Ha a rendszert munkaidőben nyitva tartó fiókok támogatására tervezték az internet megjelenése előtt, akkor nehéz a hét összes napján 24 órában működő rendszerré alakítani. Ezt a magyarországi azonnali fizetési rendszer bevezetésére való felkészülés is bebizonyította.

Ugyanakkor az alaprendszer cseréje sem egyszerű feladat. Kockázatos és drága projekt a komplex rendszer minden elemét átültetni új platformra. Még úgy is, hogy felhő alapú banki alaprendszer szolgáltatóból van választék. Rövid távon célszerűbb ötletnek tűnik – nyilatkozta több szakértő a Fintech Talentsnek – a hagyományos infrastruktúra üzemben tartása, ám ezzel csak elodázzák a probléma megoldását a bankok.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?