A repülő autókhoz és az űrbéli albihoz hasonló pályára állt a Telegram pénze. Nem jön létre, de szép róla ábrándozni.


Nem folytatja tovább a Telegram a Telegram Open Network nevű blockchaines platform fejlesztését. A cég feladja a terveit az amerikai értékpapír-felügyelettel (SEC) folytatott hosszas csaták hatására.

A cég közleménye szerint, amelyet Pavel Durov, alapító jegyzett szomorú nap a Telegramnak a blockchain projekt feladása. Az amerikai szabályozó azonban lehetetlenné tette a 400 millió felhasználóval rendelkező chatplatorm számára, hogy kriptopénzt bocsásson ki. Igaz, a Telegram se siette el a tervek engedélyeztetését miután sikeresen összegyűjtött egy halom pénzt az ICO-ján.

Durov közleménye természetesen vitatkozik az SEC-vel, amely az ilyen kriptopénz kibocsátásokat értékpapír kibocsátásnak szokta tekinteni. Durov ezzel nem ért egyet, ugyanakkor nem teheti meg, hogy nem veti magát alá a szabályozásnak. Ráadásul, az amerikai szabályozás abban is megakadályozta a céget, hogy a TON-hálózatot az USA-n kívül elindítsák, hiszen azt így is elérnék amerikai állampolgárok. Röviden: nem nagyon lehet államoktól független digitális pénzt kiadni.

Az ügy 2017 óta húzódott, ekkor szellőztete meg először a népszerű titkosított chatszolgáltatást nyújtó Telegram a saját kriptovaluta kiadásának gondolatát. Durov szerint a TON elidulására várók generációjuk legfontosabb csatájára várnak. A kicsit kevésbé idealisták azt láthatják, hogy a Facebook Libra kísérletéhez hasonlóan a nemzeti szabályozók mindent megtesznek azért, hogy ne jöjjön létre egy kontrollálatln világvaluta.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?