Egy amerikai szakértő szerint azért nem váltanak bankot az emberek, mert helyette appokban, tárcákban, szolgáltatásokban tartják a pénzüket. Ha igaza van, pokoli nehéz lehet áttekinteni, hogy állnak.

Forrás: Apple

Megjött a fekete leves, aminek örülhet az, aki a nap mindegyik időpontjában tud kávézni. A többségnek viszont keserű hírek következnek. Az amerikai Forbes fintech-ügyi írója, Ron Shevlin vetette fel azt a gondolatot, hogy nagyon alacsony a bankváltók aránya, ennek valami oka kell legyen.

A szakértő a JD Power 2019-es amerikai lakossági banki elégedettséget vizsgáló tanulmányából indul ki, amely szerint csak az ügyfelek négy százaléka váltott bankot. Elismeri, hogy ez világszinten is alacsony. Azonban ha egy kicsit utánakeresünk, akkor hasonló adatokat találunk egy korábbi Chris Skinner írásban is, aki szerint az Egyesült Királyságban az egyszerűsített bankváltás bevezetése előtt többen mentek át más pénzintézethez, mint utána. Az ügyfelek, ha módjuk van rá, akkor 200 font megspórolása helyett az ügyintézés megspórolásával élnek. Ez utóbbi tanulság azért is fontos nekünk, mert a magyar fintech stratégia kapcsán is arra jutottak a RowanHill Digital szakértői, hogy a fintechet úgy lehet bemutatni a magyar ügyfeleknek, mint az időspórolás egy módszerét.

Az American Banker azzal magyarázza a bankváltó kedv eltűnését, hogy a nagy bankok elég kényelmessé tették ahhoz a bankolást, hogy az ügyfelek ne akarjanak elvándorolni. A kényelem szempontjai felülírják az esetleges aggályokat. Shevlin szerint viszont inkább a folyószámla jelentőségének csökkenése áll a háttérben. A pénz már nem egy helyen található, hanem egészségügyi megtakarításban, P2P fizetési szolgáltatások tárcáiban, e-kereskedők tárcáiban, robottanácsadó szolgáltatásokban és digitális bankoknál.

Shevlin úgy fogalmazza meg a különbséget a saját és az American Banker álláspontja között, hogy valami más vált kényelmesebbé. Nem a bankolás, hanem a pénz mozgatása. Az ügyfelek pedig nem zárnak be számlákat, hanem több számlát nyitnak, és ezek között sakkoznak a pénzükkel.

A szakértő még egy érdekes statisztikát hoz. A S&P elemzése 15 modern mobilbanki funkció jelenlétét vizsgálta meg különböző pénzintézetek appjaiban. A funkciók száma azzal párhuzamosan csökkent, minél kisebb volt a vizsgált pénzintézet. Szóval a kényelmi érvnek van valamennyi létjogosultsága, de a helyzet bonyolultabb, mint elsőre tűnik.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?