Örülnének, ha brit és szingapúri fintecheket is el tudnának hozni Európába.

(Fotó: Tech In Asia / Flickr CC-BY)
(fotó: Tech In Asia / Flickr CC-BY)

A koronavírus-járvány aktuális hullámának kellős közepén indult el a szlovák Fintech Hub. Az intézményt a Mastercard és a Vacuumlabs hozta létre, és már decemberben bejelentették, hogy tervezik elindítani a labort.

A Hub által kiadott sajtóközlemény szerint a szlovák fejlesztőkre érdemes alapozni, ezért tartották fontosnak, hogy fintech fókuszú startupokat segítő intézmény jöjjön létre. Az első csoport résztvevőit máris keresik, legyen szó startupokról vagy növekedni vágyó friss vállalkozásokról. Akár a szükséges pénzügyi licencek megigénylésében is segítenek a máshol már működő cégeknek.

A Fintech Hub Slovakia már most ajánl irodát is a közös munkához, ám jelenleg nem ez a legvonzóbb ötletük. A kapcsolatépítés, a szabályozási kérdések megoldásában nyújtott segítség és technológiai szakértelem azonban hasznos lehet azok számára, akik Szlovákia irányába akarnak terjeszkedni. A pozsonyi székhelyű Hub a teljes közép-kelet-európai térség kapujaként képzeli el magát a nyugatabbi fintechek számára. Úgy fogalmaztak, hogy máshol másként működő – legyen szó az Egyesült Királyságról vagy Szingapúrról – megoldásokat szeretnének a régióba hozni.

A résztvevők mindegyike kap mentort is, akivel együtt növekedhet a cég. A pályázókat a fintechhub.sk címen várják.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?