Vadul ugrál az árfolyam, csalók is akadnak a piacon, az államügyész pedig nem szeretne feleslegesen dolgozni.

123rf

Figyelmeztetést adott ki a New Yorki-i államügyész, Letitia James, a kriptopénzbe fektetők számára. Az államügyész szerint „extrém óvatossággal” kell eljárniuk azoknak, akik virtuális valutákat vásárolnak.

Az államügyész a kriptós iparág résztvevőit – brókereket, kereskedőket és befektetési tanácsadókat – is intette büntetőjogi felelősségük tudatában regisztrálják magukat New York államban, mint kriptóval foglalkozó szakemberek.

„Mohó pénzügyi szakemberek túl gyakran vállalnak túl nagy kockázatot a befektetők pénzével, ezért most egyszerre figyelmeztetjük a befektetőket és a piaci szereplőket, hogy kiegyensúlyozott játékteret hozzunk létre” – mondta James államügyész. „A kriptovaluták instabil, nagyon kockázatos befektetési eszközök, amelyek ugyanolyan gyorsan okozhatnak megsemmisítő veszteségeket, mint ahogy profitot hoznak” – folytatta az államügyész.

James azt is hozzátette, hogy nem fognak tétovázni, ha lépniük kell. Múlt héten a Coinseedet állították le csalás vádjával, korábban a Bitfinex és a Tether ellen jártak el.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?