Ha minden igaz, 2019 első felében érkezik is.

A New York Times értesülései szerint digitális pénzen dolgozik a Facebook, amit határok nélkül lehet küldözgetni. Az Európai Unió országaiból rengeteg pénz ömlik külföldi techcégekbe, bármiféle adó nélkül. Franciaország tavaly bejelentette, hogy ennek véget vet, ugyanis ötszázmillió eurót lehetne keresni az amerikai techóriások megadóztatásával. Na, saját kriptovalutával ez viszont könnyedén elkerülhető – talán ez fordult meg a Facebook fejében.

Blockchain alapon, hagyományos valutákhoz kötve

Nem akkora meglepetés, hogy a blockláncon vezetik majd a tranzakciókat, kikerülve így a kártyakibocsátókat és a PayPalt. Tavaly már fel is állították a rendszerüket David Marcus vezetésével, aki korábban a PayPal elnöke volt, most pedig a Coinbase kriptotőzsde vezetőségi tagja.

Valószínűleg a hagyományos valuták értékéhez kötik a kriptovalutájukat, vagyis az euróval és a dollárral és más pénznemekkel együtt mozoghat az értéke.  Így aztán a spekulánsok békén hagyják majd, ellentétben a többi kriptopénzzel, amelyek köztudottan nagyon népszerű terepei a spekulatív folyamatoknak.

A techcégek új  aduja lehet a kriptovaluta kibocsátása, a saját pénzzel ugyanis nincs egyedül a Facebook, a titkosított üzenetküldős alkalmazásáról ismert Signal is kriptovalután dolgozik a Telegrammal együtt, ők viszont nem kötik a hagyományos nemzeti valutákhoz a saját fizetőeszközt.

Címlapkép: 123rf


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?