Floridában kapták el Pedro Antonio Aquino-Eufraciát, aki kriptóval és bankutalvánnyal mosott tisztára kábítószer kereskedelemből származó pénzeket.

123rf

A DEA jelentése alapján Aquino-Eufracia része egy nagyszabású pénzmosó szervezetnek, ami a világ több pontján is jelen van. Például Floridában, New Jersey-ben, a Dominikai Köztársaságban és más, meg nem nevezett helyeken.

Aquino-Eufraciát törvényesen megszerzett telefonbeszélgetések és más elektronikus üzengetések alapján kapták el, amelyek szerint 2018-ban kétszer is hatalmas mennyiségű készpénzt váltott virtuális pénzre. Ezután a szervezet egyik magas rangú tagja elmondta neki, hogy melyik tárcákba kell küldenie a kriptót.

Azt nem árulták el, hogy pontosan mennyi pénzt mostak ki így, csak azt említik, hogy több millió dollárról van szó. Arról is csak ködösen beszéltek, hogy milyen kriptót használtak, de bitcoin biztosan volt a buliban. Természetesen nem ez az első eset, hogy bűnözésre használják a decentralizált, anonim fizetőeszközöket, legutóbb arról számoltunk be, hogy gyerekpornóért fizettek így, amit szintén sikeresen megállítottak a hatóságok.

Kinek jutott még eszébe Pablo Escobar a Narcos-ból, a DEA és a drogügyek hallatán?


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?