Kipróbálták, probléma nélkül ment a mandarin Kínából Szingapúrba.

Kipróbálták, probléma nélkül vitték a mandarint Kínából Szingapúrba.

Ma bejelentették, hogy 28 tonna, vagy ha úgy tetszik, nagyjából 108 ezer darab mandarint szállítottak úgy, hogy a hagyományos mód helyett blockchainen vezettek mindent. Ez magába foglalja a tulajdonosi papírt, a szállítási szerződést és az árúval kapcsolatos információkat. Az IBM külön szoftvert készített arra, hogy az érintettek, például a bankok automatikusan értesüljenek a mandarin minden mozzanatáról.

Az e-BL használatával nagyon egyszerűen követhettük az árút, ráadásul nagyon gyorsan és olcsón.

– nyilatkozta a Tay Khiam Back, a Hupco gyümölcsszállítmányozó cég vezetője. Természetesen brutálisan felgyorsította a folyamatot, hogy minden automatikusan működik. A termékek is kevesebbet állnak egy helyben, így pedig olcsóbb is a szállítás, például nem kell feleslegesen hűtött raktárban tárolni a mandarint, amíg lerendezik a papírmunkát. És akkor azt még nem említettük, hogy mennyivel könnyebb így követni és mennyivel kevesebb bonyodalommal jár.

A legfontosabb mégis, hogy csökkentik az ügyeskedés esélyét abban a szektorban, ahol a csalások 40 százaléka történik. Úgy néz ki, a blockchain kezdi megtalálni a kérdést, amelyre válaszként szolgál.

Címlapkép: Pixabay


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?