Élőben is levizsgázott a Mabisz kárbejelentő appja. Egy parkolóbeli baleset után 24 órával már az autó tulajdonosának számláján is volt a kártérítés.

Élőben is levizsgázott a Mabisz kárbejelentő appja. Egy parkolóbeli baleset után 24 órával már az autó tulajdonosának számláján is volt a kártérítés.

(Fotó: Andy Armstrong CC-by)

A mobilapp fő feladata a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás alá tartozó károk bejelentése. Így papírok kitöltése helyett digitális folyamat áll az autósok rendelkezésére. Az esetről kiadott Groupama közlemény szerint a biztosítón belül külön kárrendezési folyamatot alakítottak ki, hogy az appon kereszül beküldött jelentéseket minél gyorsabban tudják rendezni.

Az e-kárbejelentőt a biztosítók összefogása tette lehetővé. Az Allianz szerint több száz biztosítási szakember munkája kellett ahhoz, hogy a kárrendezési, a jogi és az IT terület is elégedett lehessen a végeredménnyel. Az app nem csak az egyszerű esetek kezelésére alkalmas, kárszakértő kirendelése esetén az alkalmazásban adható meg, hol tekintheti meg a kocsit a szakember. A dokumentumok kitöltését pedig azzal gyorsítja a cég, hogy egy QR-kódba ágyazva a biztosított gépjármű összes adatával ellátja az ügyfeleket, amelyeket így egy mobilos fotó elkészítésével át lehet juttatni a kárbelejentésre használt mobilra.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?