Milyen a B2B üzlet, hogyan alakult ki, és működik a DOQdrive, és mit ért az alatt, hogy kivették a félelmet az egyenletből.

A FinTechRadar 2.0 konferencián bemutatkozott DO-Q-MENT vezetőjével, Hortobágyi Ágostonnal beszélgettünk arról, milyen a B2B üzlet, hogyan alakult ki, és működik a DOQdrive, és mit ért az alatt, hogy kivették a félelmet az egyenletből. 

74 (Custom)

DO-Q-MENT, GreenArchive, DOQdrive – melyik a cég és melyik a termék, és mikor jöttek létre?

2009-ben alapítottam a céget, de volt egy hosszú előzménye. A családban 1993 óta volt egy irattározó cég, a DO-Q-MENT ennek a modernizálására jött létre.Azt akartam, hogy ne csak papír alapon tároljunk, hanem digitálisan is. Ehhez választottam a nevet is, amiben benne van a DO, a cselekvés, az intelligenciát jelképező Q és a mentés is. Tehát, a név minden egyes elemét meg tudom ideologizálni. Aztán lett a céges brandünk, a GreenArchive 2014-ben, és a DOQdrive 2017-ben, amit magánszemélyeknek szánunk.

Miben lett más az új cég, minta a meglévő, kizárólag irattározással foglalkozó?

Arra jöttem rá, hogy kombinálni kell az irattárazást és a digitalizálást. Szkenneljük be az anyagokat, adjuk át digitálisan és tároljuk mi a papírt. Aztán 2014-re már azt akartam, hogy egyáltalán ne is kelljen papírokkal foglalkoznom, felelősséget vállalni értük. Mindig igyekeztem úgy gondolkodni és vállalkozni, hogy

ne azon a focipályán kelljen játszanom, ahol sokan vannak, hanem legyen saját pályám. Ezen a piacon mindenki irattározási szoftvert gyártott és adott el, én viszont szolgáltatást akartam nyújtani.

Ez alapvetően céges üzlet. Nem nehéz meggyőzni a vállalatok vezetőit, hogy elérkezett a szemléletváltás ideje?

A B2B terület nagyon nehéz, cégről cégre egyesével megdolgozandó terület. A Facebook és a Google viszont úgy működik, hogy odaadják díjmentesen a magánembereknek a terméket, de a Facebook vállalati verziója vagy a céges Gmail levelező az már pénzbe kerül. Ha a felhasználók megszokják, akkor megkeresik, hogyan lehet az üzleti verziót használni.

Akkor ez a DOQdrive?

Az a feladatunk, hogy megtanítsuk a felhasználóknak, hogy létezik a technológia, kialakult mögötte a jogi infrastruktúra, próbálja ki. Az ember cégvezetőként hihetetlenül fél attól, hogy olyat lép, amiből később baja lesz. Ezt a félelmet vesszük ki az egyenletből.

Nem tűnik startupversenyes történetnek, és te se most kerültél ki a BME-ről. Hogyan indult a cég?

Volt egy közel egymilliárdos forgalmú gépjárműkereskedő cégem, amit akkor zártam be, amikor látszott, hogy a válság meg fogja ölni azt a piacot. Ezt követően, 2010-ben a gépjárműkereskedelmi cégemet és folyamatait is modernizáltam a DO-Q-MENT elindításával egyidőben, majd az autókereskedelemből fakadó nyereségből tudtam finanszírozni a kezdeti fejlesztéseket. 2014-ben, egy véletlen szerencsének köszönhetően egy fejlesztő cég profi csapata társult mellém, majd 2015-ben pedig egy bankár barátom személye és cége adott további lendületet. Most új kör előtt állunk.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?