A jegybank csak viccelődött azzal, hogy a világklasszis focistának helye lenne egy új bankjegyen, de valamiért mindenki komolyan vette.


Még a focit nem követők is tudják – például mi – hogy Lionel Messi igazán nagy szám volt. A nagy játékosoknak pedig nagy emlékezet jár. A nevük nem kopik ki csak azért a közbeszédből, mert már nem lépnek pályára. A fél világ Pelét búcsúztatja, Messi kapcsán Maradonát emlegették, Puskás köztéri szoborként dekázik Óbudán.

Az argentin jegybank úgy gondolta, hogy nekik is illene meglovagolni a hullámot. Az országnak volt egy korszakos játékosa, aki érdemes arra, hogy az arcmása pénzen szerepeljen. Még akkor is, ha a FIFA által Katarnak kilóra eladott világbajnokságot nyerte meg Messi és az argentin csapat.

Nem hivatalos, de @amc93756605 nagyon profi pénzt tervezett

Az információt a Daily Mail szellőztette meg úgy, hogy a hozzájuk eljutott pletykák szerint valóság is lehet a tervből. Erre reagáltak a jegybank szakemberei pár nappal később az El Financiero gazdasági napilapban azzal, hogy csupán belső viccként emlegették, hogy a focista kerülhetne az új 1000 pezóra.

Azt azonban elismerték a bankárok, hogy a Boca Juniors drukker Lisandro Cleri igazgató és az Independente drukker Eduardo Hecker is úgy gondolta, hogy az argentinok gyűjtési vágyát beindítaná egy focistás bankjegy. Az őrületet pedig csak növelte, hogy a Twitteren megjelentek a nem hivatalos tervek a bankjegyről, amit az ötleten fellelkesült internetezők gyártottak.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?