Halottak napja alkalmából a túlvilági fizetőeszközzel foglalkozunk. Mert vannak dolgok, amikre a bankkártya vagy a papírpénz nem alkalmas.
Az ókori görögök úgy tartották, hogy a léleknek ki kell fizetni Kharónt, az Alvilág révészét, ha át akarnak kelni a Sztüx folyón. Az igazak Elüszionba jutottak, a vétkesek pedig Tartaroszba. Hogy a révész díja meg legyen fizetve a halottak szájába egy kis értékű fémpénzt, oboloszt raktak temetés előtt.
A szokást a görög kultúrára erősen épülő római kultúra is továbbvitte. Hasonló szokások pedig más népeknél és már korszakokba is megfigyelhető volt. Aranylemezből készült szöveges leletek, szintén lemezből készült aranykeresztet is lehet a korai keresztény sírokban találni. A germán törzsek hajós temetései során pedig mintha arra számítottak volna, hogy a hiperinfláció bizonytalanná teszi a túlvilágba való átkelést, ezért komolyabb érmekincset küldtek az elhunyttal.
A legtöbben viszont a görög-római szokást ismerik, amelynek a lényegét négy tényező mentén lehet összefoglalni
- egy, kis értékű érmét érint
- az érme a szájba kerül
- a halál után közvetlenül teszik az elhunyt szájába
- az érme célja a túlvilágba vivő révészt kifizetni
Az utolsó hajóútra több görög és római irodalmi forrás is utal. Sírfeliratokon is előfordul arra való hivatkozás, hogy Kharón bérét meg kell téríteni. Azt pedig már a héroszok történeteiből tudjuk, hogy akár ki is lehet cselezni a túlvilág szabályait. Sőt a halállal és a révésszel viccelni is lehet. Arisztophanész egyenesen túlvilági bürokrataként ábrázolja. Olyan húzás ez, amit Terry Pratchett vagy Neil Gaiman is elkövethetett volna a huszadik század végén, és tőlük kevéssé lenne meglepő, mint egy időszámításunk előtt 400 körül élő drámaírótól.
A szokást ma nem gyakoroljuk, de kulturális tudásként még megvan. Minden másra, ahogy mondja a reklám, ott a Mastercard.
Szólj hozzá