
A blockchain élelmiszer-biztonsági felhasználásáról – vagy ha épp kötekedni lenne kedvünk, logisztikai hasznáról – több szó esett, mint amennyi valós megoldásról szóló esettanulmányt lehet megtalálni. Az IBM ipari blockchain megoldás szállítóként több helyen is próbálkozott. Most úgy tűnik sikerrel jár, partnerségi szerződést kötött a massachusetts-i Raw Seafoods nevű céggel. A blockchain betör az élelmiszer-biztonságba a fésűkagylók hátán.
Az IBM azt vállalta, hogy egy flottányi kagylóhalász-hajót fog felszerelni olyan technológiával, amely a fogások helyét és idejét követhetővé teszik a blockchainen. A rendszert használva az ellátási lánc minden tagja – a kereskedőtől a séfig – megtudhat mindent a megvásárolt kagylókról.
Az IBM szerint azt is meg lehet majd mondani, hogy a halászhajó mikor kötött ki, kézzel osztályozták-e a kagylókat, mikor csomagolták és mikor gördült ki a kagylót szállító teherautó a kikötőből. Emellett képeket és videót is fog tartalmazni a rendszer a hajóról, még akár a kikötés előttről is.

Hagyományosan az élelmiszerek származásának visszakövetése napokig tart, ha egyáltalán lehetséges. Különösen igaz ez a tengeri kagylókra. Ezt az időtávot pár másodpercre rövidítettük, három vásárlói problémát is megoldva: biztonság, eredetiség és fenntarthatóság
– mondta Rajendra Rao, az IBM Food Trust igazgatója.
A bejelentésből egy fontos dolog nem derül ki. Nem lehet megtudni, hogy a rendszer bevezetésének árát kik fizetik meg. Nem mindegy, hogy a halászokra terhelik-e rá a költséget vagy a Raw Seafoods fizeti a szükséges berendezéseket. A másik pedig, hogy a fogások naplózására, fotózásra, videózásra szánt idő ellenértékét megkapják-e az ellátási láncban dolgozó munkások. Azaz drágább lesz-e a fenntartható kagyló.
Szólj hozzá