
Fájhat Zuckerberg feje, rossz hete volt a cégnek. Először egy hangfelvétel szivárgott ki egy cége rendezvényéről, amelyen Mark Zuckerberg keresetlen szavakkal beszélt a cég előtt álló kihívásokról. Mármint arról, hogy Elizabeth Warren demokrata elnökjelölt aspiráns szeretné feldarabolni a nagy techcégeket, de legalább is rájuk uszítani az amerikai versenyhivatalt. És arról is, hogy a Librával nagyobb ellenállásba ütközött bele a közösségi oldal, mint elsőre gondolták.
A kiszivárgott felvételről nem minden alap nélkül írták azt, hogy az utóbbi pár év lejobb Zuckerberg interjúja. A cég vezetője újságíróknak soha nem szokott ennyire sarkos válaszokat adni. Pedig lenne miről beszélni még. Pénteken beütött a ménkű, a Paypal sajtószóvivő útján kezelte, hogy hátrébb lép a Libra támogatásától.
A Facebook világvalutája helyett a cég „a meglevő feladatára és üzleti céljaira koncentrál, hogy demokratizálja a bankolatlanok hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz”. Emellett Amanda Miller nyilatkozatában azt is mondta, hogy támogatják a Libra törekvését és örömmel néznek a további dialógus és esetleges jövőbeli közös munka elé. Azaz: maradjunk inkább barátok.
A kellemeteskedést Dante Disparte, a Libra Association kommunikációs vezetője is folytatja a Mobilepayments Today-nek adott válaszában. „Tudjuk, hogy a változás nehéz, és az úton elinduló összes cégnek magának kell felmérnie a kockázatokat és a nyereségeket, mielőtt a Libra által ígért változás mellett elköteleződik.”
A pletykák szerint a Visa és a Mastercard is fontolgatja, hogy a szabályozó hatóságok által több ok miatt kifogásolt Libra mögül kifarolnak.
Szólj hozzá