Figyelembe véve, hogy mostanában milyen szinten szárnyal a Bitcoin nevű kriptovaluta, utólag elmondható, hogy a család befektetése kifizetődő volt. 2017-ben azonban minden bizonnyal igen kockázatos lehetett a család minden vagyonát Bitcoinra cserélni. Pedig ezt tette egy holland család, amikor a Bitcoin árfolyama még 900 dollár körül mozgott – írja a Leet.
Az akkor megvásárolt Bitcoint most négy különböző kontinens virtuális pénztárcájában tartják. Az interneten azóta Bitcoin család néven elhíresült család tagja elmondta:
Több országban rejtettem el virtuális pénztárcát, hogy soha ne kelljen messzire mennem, ha hozzá szeretnék férni.
A Bitcoinokat egyébként különböző hardvereken tartják, amiket különféle módon rejtettek el. Egyes darabok bérlakásokban vannak, néhány a barátok házában, illetve egyéb helyeken – írja az CNBC.
A kriptopénz tárolásának számos módja van. Az olyan online pénztárcák, mint a Coinbase és a PayPal a tokeneket őrzik a felhasználók számára, míg a technikailag hozzáértőbbek dönthetnek úgy, hogy kihagyják ezt a közvetítőt, és a személyes hardvertárolón tartják a kriptót. Ilyen például a Trezor vagy a Ledger, amely módot kínál a titkosításra.
Inkább egy decentralizált világban élek, ahol felelősen védem a vagyonomat
– mondta a családfő. A titkos tárolókból kettő van Európában, kettő Ázsiában, egy Dél-Amerikában és egy Ausztráliában.
Jó tanács tehát mindenkinek, hogy aki Bitcoinba fektet, az talán jobban teszi, ha külön tárolón tartja őket. Ez persze az árfolyameséstől nem védi meg a Bitcoint, de attól igen, hogy egyszerűen a hackerek ellopják őket.
Szólj hozzá