(fotó: Jon Russell / Flickr CC-BY-SA)
Évek óta sok szó esik arról, hogy így vagy úgy, de a nagy techcégek is fognak banki szolgáltatásokat kínálni. Az Apple-nek már van saját bankkártyája, most pedig a Google is színre lépett. A cég hat amerikai bankkal kötött partneri megállapodást, köztük a Bank of Montreal és a BBVA amerikai leányvállalataival.
A Google-féle folyószámla a Google Pay ökoszisztémába épül bele. Az ügyfelek egy digitális, a Google által biztosított felületen érik el a banki szolgáltatásokat, a lényegi részt azonban a partnerbankok fogják adni. Olyasmiket, mint a betétbiztosítási rendszerben való részvétel, a banki infrastruktúra és egyéb backend technológiák.
A Google Payhez tartozó folyószámlát valamikor 2021-ben fogja bemutatni a cég a The Verge szerint. Az egyelőre nem világos, hogy a digitális termékek mellett jár-e mellé hagyományos bankkártya is. Egy Google logós kártya még mindig jól nézne ki a kínálatban, igaz a cég már nem az az ártatlan, jópofa vállalat, aminek tíz éve tűnt.
A szolgáltatáskínálatról egyelőre azt lehet tudni, hogy a kötelező köröket meg fogja tenni a cég. Azaz lesz valamiféle spórolási funkció, a banki app azonosít majd költési mintákat, és próbál segíteni összerakni a büdzsét.
Szólj hozzá