Év végére minden fintech hitelstartup is lesz egyszerre. De legalábbis a fizetési szolgáltatók versenye eljutott arra a szintre, amikor hitel termék nélkül nem látnak maguk előtt utat.

Év végére minden fintech hitelstartup is lesz egyszerre. De legalábbis a fizetési szolgáltatók versenye eljutott arra a szintre, amikor hitel termék nélkül nem látnak maguk előtt utat.

A bankkártya után jön az üzleti hitel is a Stripe-tól (Forrás: Stripe)

Az amerikai Stripe bejelentette, hogy az üzleti szolgáltatásait azzal próbálja vonzóbbá tenni, hogy hitelt is tud nyújtani. Az Advance márkanév alatt elindított termék a startupok és vállalatok számára teheti vonzóbb partnerré a Stripe-ot.

Az Advance képes lesz 1-2 nappal azután pénzt folyósítani az igénylő cégeknek, ahogy azok igényelték a hitelt. A Stripe már keresi is azokat az vállalatokat, amelyekkel kapcsolatban van és részt vennének az Advance tesztelésében.

A Techcrunch megszólaltatta az egyik megkeresett üzletet. Szerintük a Stripe ajánlata fix kamatozású, tíz százalék körüli THM-ű hitellel kopogtatott be. A törlesztést pedig úgy oldja meg a cég, hogy a napi forgalom egy bizonyos százalékát – a forrásnál ez 3 százalék volt – utalja át a Stripe-nak.

A lapnak nem sikerült kiderítenie egyelőre, hogy a forrásuknak ajánlott 25 ezer dolláros üzleti hitel a minimumhoz vagy a maximumhoz van-e közelebb. Illetve, hogy több csomaggal készül-e a Stripe vagy egy általános ajánlatot dolgoztak-e ki.

A fintech ajánlata egyelőre nem tűnik versenyképesnek. A Techcrunch szerint mind az Amex mind a Paypal kedvezőbb kondíciókkal tud hitelt adni az amerikai vállalkozóknak. A szintén nagy versenytársnak számító Square hitelprogramja, a dinamikusan növekvő Square Capital, amelyet a Celtic Bankkel partnerségben nyújt 500 dollár és 100 dollár közötti hitelösszeget kínál.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?