Az amerikaiak megadják a módját a dolgoknak, Sam Bankman-Friedre egy kongresszusi meghallgatás is vár az elkövetkezőkben.


Bankman-Fried a Twitteren jelentette be, hogy Maxine-Waters kaliforniai demokrata párti képviselő hívására megjelenik a képviselőház pénzügyi bizottsága előtt. Az ígéret azonban egyelőre biznytalan lábakon áll, nem egyértelmű, hogy tanúskodik-e a csődbe ment cég vezetője a meghallgatáson és ha teszi, mikor lesz az – írja a Verge.

„Mikor megértettem és feldolgoztam, hogy mi történt, kötelességemnek érzem, hogy megjelenjek a bizottság előtt és számot adjak erről – írta Bankman-Fried a Twitteren. De azzal folytatta, hogy nincs garancia arra, hogy december 13-a előtt végez a csődhöz vezető tényezők megértésével. Ugyanakkor a dátum azért fontos, mert ekkor ülésezik legközelebb a bizottság.

Bankman-Fried ugyan lemondott a vezérigazgatói pozícióról az általa alapított FTX kriptotőzsdében. De a mostani csődhöz vezető lépések nem egyszerűen csak alatta történtek meg, hanem esetenként hozzá közel álló vezetőkhöz – és persze hozzá! – kötődnek. Ugyanakkor Bankman-Fried nagy lelkesedéssel nyilatkozik minden sajtóterméknek arról, hogy ő hogy élte meg az általa vezetett csődjét. Ezek a nyilatkozatok azonban nem eskü alatt és nem az amerikai képviselőház előtt történnek. Ennek megfelelően más a súlyuk.

Az Egyesült Államok az eddigi jelek alapján megfontolja a kriptós piacok szabályozását, hogy még egy, az FTX bedőléséhez hasonló sokkot ne kelljen lábon kihordaniuk a befektetőknek.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?