Az Apple Vision Pro egy olyan, úgynevezett kevert valóságos szemüveg, amely a digitális világot a fizikai valósággal ötvözi. Az VisionOS operációs rendszer háromdimenziós felhasználói felületén keresztül a felhasználók szemükkel, kezeikkel és hangjukkal is vezérelhetik a rendszert. Az Apple okos szemüvegét tavaly nyáron mutatták be, és idén év elején került a boltok polcaira. A bejelentést hatalmas felhajtás követte, sokan a jövő digitális élményének tartják a kevert valóságos szemüveget.
Bankolás virtuális szemüvegen
Az Apple megoldása több pénzügyi szolgáltató érdeklődését is felkeltette. Most éppen a NatWest, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb bankja, bejelentette, hogy alkalmazása már elérhető lesz az Apple Vision Pro felhasználók számára is. Ebben tőzsdei kereskedésre kínálnak szolgáltatásokat.
A NatWest az elsők között tette elérhetővé banki alkalmazását az Apple Vision Pro platformon. Az alkalmazás optimalizálása érdekében számos fejlesztést hajtottak végre, beleértve biztonsági módosításokat és a szemkövetésen alapuló interakciók bevezetését.
A felhasználók átttekinthetik egyenlegeiket és hitelpontszámaikat, valamint átutalásokat végezhetnek a felületen keresztül. Ezenkívül hozzáférhetnek a Cora+ digitális asszisztenshez, amely generatív mesterséges intelligenciát alkalmaz.
Innováció kereskedői platformokon
A NatWest mellet a Bloomberg is bemutatott egy alkalmazást az Apple Vision Pro-hoz. A tőzsdei kereskedés, különösen a napi felhasználók számára, általában egyszerre több monitoron történik. Az Apple kevert valóságos szemüvege erre kínál alternatívát, mivel gyakorlatilag végtelen számú új ablakot lehet megnyitni egy képernyőn. Az új alkalmazás segítségével a pénzügyi szakemberek is kihasználhatják az Apple Vision Pro előnyeit, fenntartva produktivitásukat.
Az Apple Vision Pro előnyei a pénzügyi szektorban
Az Apple terméke lehetőséget kínál a pénzügyi szolgáltatóknak, hogy új szintre emeljék digitális szolgáltatásaikat. Az intuitív gesztusok, a végtelen képernyő és a beépített biztonsági funkciók révén a felhasználók egyszerre több feladatot is elvégezhetnek.
Az új platform lehetőséget teremt a pénzügyi alkalmazások számára, hogy újfajta élményt nyújtsanak ügyfeleiknek, ami hozzájárulhat a szolgáltatások és az ügyfélélmény folyamatos fejlődéséhez.
(Forrás: Fintech.hu)
(Címlapkép: Depositphotos)
Szólj hozzá