Az ország mindössze 2,8 millió lakosával Európa egyik legfontosabb fintech központjává vált.

Az elmúlt két évtizedben Litvánia jelentős fejlődésen ment keresztül a fintech szektorban. A legfrisebb adatok szerint egy év alatt a fintech cégek száma 24 százalékkal, a szektorban foglalkoztatottaké pedig több mint 30 százalékkal nőtt. Jelenleg körülbelül 270 fintech vállalat működik az országban, melyek összesen 7000 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Kormányzati Támogatás és Együttműködés

A sikeres változás nagyrészt a litván kormány hosszú távú, kitartó erőfeszítéseinek eredménye. A kormány célul tűzte ki egy kedvező üzleti környezet kialakítását a fintech szektor számára. Az egészséges együttműködés a kormány, a bankok és a magáncégek között nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. A központi bank, az Országos Tudományos és Innovációs Ügynökség, valamint a BCCS Cluster, egy IT-vállalkozásokat támogató konzorcium szoros együttműködés alakitott ki. Ezenkívül létrejött a Fintech Hub LT Egyesület és az Invest in Lithuania közintézmény, amelyek a pénzügyi szektor kihívásainak megoldásában működnek együtt a jelentős fintech cégekkel és egyéb kapcsolódó szervezetekkel.

Kiemelkedő szerepet tölt be a Litván Nemzeti Bank mint szabályozó szerv. A kormány által bevezetett jogszabályok a fintech kultúra létrehozását és fejlesztését célozzák, figyelembe véve a piaci igényeket, amely tovább ösztönzi a szektor növekedését. Többek között egyszerűsítették a külföldi szakemberek beutazási eljárásait és aktívan ösztönzik az együttműködést a felügyeleti hatóságok között, valamint a felügyeleti hatóságok és a felügyelt szervezetek között. A kormány biztosítja, hogy az ökoszisztéma egységes legyen, az együttműködés és a kölcsönös kommunikáció jellemzi.

Jövőkép és Stratégia a Következő Évekre

Litvánia egy új fintech stratégiát fogadott el a 2023-2028 közötti időszakra, amelynek célja az ország további megerősítése mint Európa fintech központja. A stratégia meghatározza azokat a teljesítménymutatókat, amelyek biztosítják az ország célkitűzéseinek elérését 2028-ra. Beleértve az éves fintech bevételek 30 százalékos növekedését, legalább 35 millió fintech ügyfél kiszolgálását, és a tudáshiánnyal küzdő fintech cégek arányának csökkentését.

Digitalizáció és Szabályozási Előnyök

Litvánia jelentős előrelépést tett a digitalizáció területén is. Az ország fejlett digitális infrastruktúrával rendelkezik, amely folyamatosan javul mind a teljesítmény, mind a szakemberek és digitális készségek elérhetősége terén. A pénzügyi szolgáltatásokat szabályozó rendszer kiemelkedik a regionális és az európai átlagból is. Például egy fintech vállalat elektronikus úton kérhet banki engedélyt, amit körülbelül 3 hónap alatt meg is szerezhet, míg más EU-országokban ez legalább 12 hónapot vesz igénybe.

A litván fintech cégek több mint 50 százaléka engedélyezett elektronikus pénzintézetként, fizetési intézményként vagy speciális bankként. Ez az EU-ban a legmagasabb arány. A pénzügyi szolgáltatási szektort szabályozó rendeletek rendkívül átláthatóak, és Litvánia a világon a nyolcadik legalacsonyabb pénzmosási kockázatú ország. Emellett működik az országban egy Kiválósági Központ, amely az AML (pénzmosás elleni) jogszabályok finomítására szakosodott.

(Forrás: Fintech.hu)

(Címlapkép: Depositphotos)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?