Ugyanazt az ötletet találták meg, mint az amerikai pénzküldős szolgáltatás, de a felhasználók csak lájkoltak és rajongtak, viszont nem fizettek vele. Így alakult át a Buxa.

Ugyanazt az ötletet találták meg, mint az amerikai pénzküldős szolgáltatás, de a felhasználók csak lájkoltak és rajongtak, de nem fizettek vele. Így alakult át a Buxa.Egyszerű QR-kód alapú mobilfizetés és felhasználók közti (P2P) pénzküldés lett volna a Buxa nevű magyar startup profilja. A csapat fejlesztette, befektetést szerzett, a szabályozó által megkövetelt dokumentumokat gyártott, majd részben elbukott. A cég történetéről és az új irányról Zimmer Márton, a Buxa alapítója beszélt a HWSW Mobile konferencián.

A Buxa nem szabványos startup sztorinak indult 2013-ban, az alapítók rendelkeztek céges és pénzügyi tapasztalattal. Sejtették, hogy mibe vágnak bele. Ami hiányzott, az a startup tapasztalat volt.

Nyilván mi is megvettük és elolvastuk a Lean Startup könyvet, de az más, mint a vállalkozás, amit tíz éve csináltunk

– mesélte Zimmer. Az app elkészülte után családi és baráti körben teszteltek, majd 2014. tavaszán elindult a termék publikus bétája. Az indulás majdnem teljesen egybeesett egy másik magyar e-fizetési startupéval, ez volt a Barion, így volt még némi feszültség is a történetben. Nem a startupok között, hanem abban, ahogy a sajtó értelmezte.

Mi nem egymással küzdöttünk, hanem a piaccal és a készpénzhasználat ellen.

buxa1

A piac és a készpénzhasználat azonban nyert. A közelmúltban a Buxa megszüntette a felhasználók közti pénzküldés lehetőségét, a szolgáltatásnak ez a része nyugdíjba ment. Pedig kezdetben mindenki lelkesnek tűnt, de a felhasználók és az elfogadóhelyek száma nem nőtt. Közben pedig a startup arra költötte az angyal befektetők pénzét, hogy az e-pénz kibocsátói egyszerűsített engedélyhez legyártson 1700 oldalnyi iratot.

És akkor vége a Buxának?

Zimmer szerint már nem hisznek abban, hogy egy kis csapat egy szimpatikus termékkel nagy társadalmi változást tud elérni. A készpénzt nem ölte meg a Buxa. Az e-money alapú rendszerük viszont készen van, nagyvállalati tapasztalattal is rendelkező csapat állt össze. A rendszer, ami a Buxát is kiszolgálta, már dolgozik egy EU-s induló bank rendszerében.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá 1 hozzászólás

  1. Buxa: forradalmi ötlet helyett banki háttértechnológiára összpontosít a magyar startup | eGov Hírlevél 2016.12.04

    […] Buxa: magyar Venmo helyett banki háttértechnológiát gyárt a startup; FintechRadar; 2016. november […]

Vélemény, hozzászólás?