Az appnak annyi, de a 17 fős cégből tizenhat embernek lett munkája. Nem szép, ha az alapítók egymásnak esnek, a Cookies még viszonylag olcsón úszta meg.

A Cookies német pénzküldési szolgáltató – ami abba pusztul bele, hogy a startup alapítói összevesztek egymással – munkatársait kimenti egy fintech cég. cookies
Lassan egy hollywoodi filmnyi történet kerekedik a berlini Cookies startup köré. Az app előbb azzal lett híres, hogy a Venmo gyors pénzküldési szolgáltatását Németországban is elérhetővé akarta tenni. Az első hírek hatására tömegek álltak sorba – vagy legalábbis előregisztráltak – az induló appért. Alig kellett azonban pár hónap, hogy az alapítók egymásnak essenek, és további befektetések felhajtása helyett belharcokra pazarolják erőiket. A Cookies pedig ősszel csődöt jelentett.

Most azonban úgy tűnik, hogy az N26 neobanknál edződött alapítók segítő kezet kapnak. A svéd Klarna fizetési szolgáltató veszi át a Cookiest azonnali hatállyal a német T3n értesülései szerint. Arra nincs garancia, hogy az app hosszú ideig üzemben marad, az már minden résztvevő szerint a múlt része. A lap szerint a felvásárlás oka a munkaerő megkaparintása volt, ezt hívják acqui-hire-nek, ami a felvásárlás és az alkalmazotti viszony létesítése szavaknak a mixe. A Klarna nem tette közzé, hogy mennyit fizetett a cégért, a T3nnek is csupán annyit nyilatkozott, hogy jelentéktelen összegről van szó.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?