Semmi gond azzal, ha pénzügyi szolgáltatást akarnak nyújtani, de akkor meg kell felelniük ugyanazoknak a szabályoknak, mint a bankoknak.

Forrás: Apple

Üzenetet küldött Németország a pénzügyi szolgáltatók helyére pályázó tech cégeknek. Jörg Kukies német pénzügyminiszter-helyettes egy frankfurti konferencián arról beszélt, hogy nagyon fontos a bankok és tech cégek egyenlő esélyekkel versenyezzenek – írja a BankInnovation.

Ez azt jelenti, hogy a nagy techcégeknek is meg kell nyitniuk az interfészeiket az igazságos verseny és innováció garanciájaként

– mondta Kukies.

A nyilatkozatot nem lehet máshogy érteni, mint az Apple, a Google vagy a Facebook egyre növekvő pénzügyi szolgáltatásokból álló portfóliójára adott választ. Az Apple Pay ügyében már vizsgálódik az EU. A Google csak pár hete jelentette be, hogy amerikai bankok és takarékszövetkezetek segítségével folyószámla terméket indít, első körben az Egyesült Államokban. A Facebook pedig a Libra mellett a Facebook Pay nevű fizetési szolgáltatáson is dolgozik.

Teljesen oké, hogy a nagy techcégek által kínált szolgáltatásokkal, mint az ApplePay vagy Google Pay. De azt is helyesnek érezzük, hogy a német parlament múlt héten törvényt hozott arról, hogyan lehet ezeken a platformokon megőrizni a versenyt

– mondta Kukies. A törvény viszont arról is rendelkezik – a pénzmosás elleni szabályozás mellett – hogy a bankoknak is hozzá kell férniük a fizetési szolgáltatást lehetővé tévő NFC-chiphez. Az Apple akkor úgy nyilatkozott, hogy ez a pénzügyi adatok veszélybe kerüléséhez és a felhasználói élmény sérüléséhez vezetne.

Kukies arról is beszélt, hogy az azonos kockázatot hordozó, azonos jellegű üzletekre hasonló szabályok kell, hogy vonatkozzanak. Ez alapján a tech cégek számíthatnak arra, hogy a szokott kifogásuk, amely szerint ők technológiai cégek, nem bankok, nem fog működni a jövőben.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?