Senki ne essen pánikba, tényleg október van. A tavalyi csomagkáosz miatt azonban a posta jó előre figyelmeztet arra, hogy bármi megtörténhet.

Senki ne essen pánikba, tényleg október van. A tavalyi csomagkáosz miatt azonban a posta jó előre figyelmeztet arra, hogy bármi megtörténhet.

Érettségi feladat: a feladás dátuma alapján tippelje meg a csomag megérkezésének idejét. (Válasz: február 7.)
Érettségi feladat: a feladás dátuma alapján tippelje meg a csomag megérkezésének idejét. (Válasz: február 7.)

Képlékeny dolog az idő, helyzettől és embertől függően telik. Az egymástól távoli szerelmesek számára őrjítően battyog, hogy aztán elrepüljön, ha találkoznak. Az iskolásnak cammog év közben, és eltűnik nyáron. Az utóbbira rátesz persze egy lapáttal, hogy a boltokban augusztus elejétől iskolakezdési akciók vannak, ami a pszichológiai hadviselés kereskedelmi megfelelője.

via GIPHY

A játékba most beszállt az amúgy többnyire a cammogással azonosított Magyar Posta is. A tavalyi karácsonyi vereséggel felérő vereség után a cég jó előre próbálja jelezni, hogy idén is hamar kell elküldeni a karácsonyi ajándék rendeléseket azoknak, akik decemberben tartják az ünnepet. Mindenki más a tavaly megtanultak szerint fog ajándékozni. A FinTechRadar legénységének legkésőbbi csomagja például február elején érkezett meg.

Paulin Ildikó, a Posta szóvivője az Inforádiónak nyilatkozva hívta fel arra a figyelmet, hogy aki Kínából rendelne ajándékot, az lassan nyomjon rá a megveszem gombra. A külföldről érkező levelek kézbesítési ideje 20-50 nap, ami karácsony előtt 30-60 napra nőhet. És erre még jöhet pár nap, ha a levél méretnél nagyobb borítékunk érkezik, mert a 2016-os karácsony után a posta bejelentette, hogy a „levélszekrény-bedobónyílás” szabvány méretét meghaladó méretű csomagokat nem kézbesítik, ezekért a címzettnek kell befáradnia a hivatalba.

A posta szóvivője az október közepi határidőt javasolja, ekkor jó eséllyel megérkezik az ünnepekre a levél. Még jobb – mondták – ha nem levélként, hanem drágábban csomagként adatják fel a küldeményt. Ez várhatóan olyan, a fordítás során gyorsan elveszíthető részlet lesz, mint a bármely ország kereskedői által kibocsátott számla és a hazai áfás számla közti finom eltérések. Bárki, aki az utóbbit próbálta megmagyarázni az Aliexpressz valamelyik kereskedőjének, tudja, miről beszélünk.

Aki a fentitől nem esett még sikítós pánikba, annak a szóvivő következő mondatát ajánljuk:

Mindent megteszünk azért, hogy mindenki megkapja időben a csomagját.

Mit tegyünk?

A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy tavaly messze nem csak a Kínából rendelt áruk kiszállítása csúszott meg. Az európai és az országon belüli rendelések is akkor jöttek meg, amikor úri kedvük diktálta.

Az időben rendelés, a csomag felár kifizetése vagy a posta teljes kihagyása és nemzetközi futárszolgálat használata mellett vannak még tippjeink, hogyan lehet megúszni a szívást. A mindig használható kiút a digitális jószágok rendelése. Videojáték a Steamről, a Good Old Games-ről vagy a Humble Store-ból, Spotify előfizetés mindenkinek, akinek még nincs a családban, Neflix azoknak, akiknek tavaly már vettünk Spotifyt.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?