Versenyt teremtett az Amazon Go a korábban nem is igazán létező automata boltok piacán.

Egyre több valódi, fizikai mivoltában is létező boltot nyit az Amazon (Fotó: SounderBruce // CC-BY-SA)

Több versenyző is bejelentkezett a jövő automat boltjának megalkotására. Ahhoz képest, hogy az Amazon Go boltok alig több, mint egy éve üzemelnek, a versenytársak is rámozdultak a fejlesztésre.

Most épp a Wirecard mutatott be egy eladó nélkül, kamerákkal és szenzorokkal felszerelt boltot. A lehetséges partnerek nevét ugyan nem árulta el a cég, arról viszont nyilatkozott, hogy több üzletlánccal is tárgyalásban van. Mivel a technológiát lényegében white label modellben fogják árusítani, a megvalósítás partnerenként is eltérhet. Az appos belépés, a kamerák és szenzorok által megfigyelt polcról való vásárlás és az appban eltárolt kártyával fizetés azonban közös pont mindegyik implementáció között.

A Wirecard nagy erőket fektetett abba, hogy a technológia megakadályozza a lopásokat. Ezt egyrészt a kamerarendszer és egy digitális képfelismeréssel működő szoftveres megoldás tesz lehetővé. Ez utóbbi a vásárlók tipikus viselkedésével vetik össze azt, amit az aktuális vásárló csinál az üzletben. De Sudsanne Steidl, a Wirecard termékfejlesztési vezetője azt is elmondta, hogy szúrópróbaszerű vizsgálatokra is számíthatnak a vásárlók.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?