A cég biometrikus azonosítási technológiájának nem ártana pár felhasználó, de túl sok pénzt nem költenének rá. Az ajánlat csak az USA-ban él.

Egyre több valódi, fizikai mivoltában is létező boltot nyit az Amazon (Fotó: SounderBruce // CC-BY-SA)

A biometrikus azonosítási megoldások különlegessége, hogy nem lehet visszavonni azokat. Az ujjlenyomatunk, tenyérnyomunk nem változik. Emiatt nehezebb is rábeszélni az embereket, hogy adják oda az azonosító adataikat olyan cégeknek, amik megkapó rendszerességgel hagynak el ügyféladatokat.

A saját fizetési rendszert és azonosítási megoldást is üzemeltető Amazon odáig ment, hogy beárazta a tenyérlenyomat árát. Az ár nem magas, 10 dollár értékű levásárolható kupont kap mindenki, aki a cég kasszás nélküli önkiszolgáló üzleteinek valamelyikében rögzíti a tenyérlenyomatát.

Az Amazon One nevű tenyérszkennerek eredetileg nem voltak elérhetők a cég összes boltjában. Az Amazon One csupán az egyik technológia volt, amivel a cég kísérletezett. Mára az összes amerikai üzletben működik a biometrikus azonosítás. A cég szerint a bőr felső rétegének mintázatát – ez a tulajdonképpeni tenyérlenyomat – és alatta az erek hálózatát is rögzíti a leolvasási technológiájuk.

A rögzített adatokat a cég a szokásos profilalkotásra és a vásárló követésére használja. Erre képes lenne akkor is, ha nem tenyérlenyomatos azonosítással, hanem bankkártyával fizetnének az ügyfelek a boltokban. Emellett azt is ígéri a cég, hogy az inaktív felhasználók kérhetik az azonosító adataik törlését, ha két évig nem használták a funkciót. A cég magától azonban nem törli ezeket az adatokat.

A tíz dollár annak a fényében tűnik kevésnek, hogy az arcfelismerős technológiáját eladta a cég több rendőrségnek. És egy per szerint megsértette a biometrikus adatok kereskedelméről szóló törvényeket is.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?