A házon belüli izgalmas technológiákért vagy a napi 31 millió tranzakcióért próbálják megvenni a Worldpayt? Akármelyik is a helyzet, az év egyik nagy fintech üzlete történik épp.

A házon belüli izgalmas technológiákért vagy a napi 31 millió tranzakcióért próbálják megvenni a Worldpayt? Akármelyik is a helyzet, az év egyik nagy fintech üzlete történik épp.

Forrás: Worldpay
Forrás: Worldpay

A Worldpay fizetési szolgáltató jelezte a londoni tőzsdén, ahol a papírjaival kereskednek, hogy felvásárlási ajánlatot kapott a Vantivtól és a JPMorgan Chase-től is. A Worldpay nem éppen startup, az 1989-ben alapított cég napi 31 millió mobilos, online és bolti tranzakciót dolgoz fel. 2016-ban pedig 131 millió fontos profitot termelt.

A Worldpay Csoport igazgatótanácsa jelzi a sajtóban megjelent, a Worldpay és a Worldpay részvényárfolyamának mozgására válaszolva nyugtázza, hogy a Vantiv Inc-től és a JPMorga Chase banktól is kapott kapott megkereséseket a cég kibocsátott és a későbbiekben kibocsátandó részvényeinek akvizíciójára” – áll a cég által kiadott közleményben. A
felvásárlásnál magánál érdekesebb, hogy a hír konszolidációról szól. Eddig nagyjából havi rendszerességgel indultak új fizetési szolgáltatások, amik ugyan sok újdonságot nem hoztak egymáshoz képest, viszont a banki tortából akarnak kiharapni egy darabot. (Vagy ha onnan nem sikerül, akkor beérik a Paypallel is.)

A közlemény az után érkezett, hogy a felvásárlási pletyka terjedni kezdett, és a cég részvényeinek ára harminc százalékot növekedett, amivel egymilliárd dollárral nőtt meg a Worldpay piaci kapitalizációja. Most a két ajánlattevőnek négy hete van, hogy egy formális ajánlattal álljanak elő.

A Worldpaynek vannak izgalmas technológiái házon belül. Egyrészt virtuális valóságos fizetési megoldást fejlesztenek, mert anélkül nem lehet majd lezárni a 2017-es évet. Ami viszont nagyobb szabású, az az NFC-s mobilokat kártyaterminállá változtató, mikrovállalkozóknak szánt My Business Mobile szolgáltatásuk és appjuk.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?