Az e-kereskedelmi óriás bejelentette, hogy új üzletet nyit ősszel, ahol a nagyjából működő eladó nélküli technológiáját fejleszti tovább.

Az Amazonról sok rosszat el lehet mondani, de azt nem, hogy ne lennének kitartóak. Az e-kereskedelmi óriás bejelentette, hogy új üzletet nyit ősszel, ahol a nagyjából működő eladó nélküli technológiáját fogja tesztelni.

Az Amazon már bőven túl van a pilot programon, a Microsoft még bele se kezdett (Amazon)
Az Amazon már bőven túl van a pilot programon, a Microsoft még bele se kezdett (Amazon)
(fotó: Amazon)

Az új bolt Seattle-ben lesz, és ősszel fog megnyílni. Emellett emlegetik még Chicagót és San Franciscót is mint távlati terjeszkedési lehetőségeket. Az új üzlet 280 négyzetméteres lesz, jóval nagyobb mint az első, 170 négyzetméteres bolt.

Az eladó nélküli Amazon Go bolt nem volt azonnali siker. Kezdetben össze lehetett zavarni a szenzorok és kameraképek adatai alapján dolgozó rendszert. A belépők azonosítása még egyértelmű, a megfelelő appban telefonon azonosítva kell belépni a boltba. Bent azonan a vásárló követését már a rendszer végzi. A fizetés pedig úgy zajlik, hogy a bolt rendszer tudja, mit vett le a vásárló a polcról, így amikor kisétál az üzletből ezek árát leemeli a kártyájáról.

A 280 négyzetméteres új üzlet esetében az is növeli a feladat nehézségét, hogy egy ekkora boltban jóval többen férnek el. A rendszernek több vásárlót és több embert kell majd követnie. A seattlei boltot leleplező Geekwire szerint idén a cég hat üzletet tervez nyitni legalább.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?