Hetek, hónapok óta pletykálták az Apple-ről, hogy megpróbál valamit kezdeni pénzügyi területen is. Nem lennénk most a Venmo és a Square helyében.

Hetek, hónapok óta pletykálták az Apple-ről, hogy megpróbál valamit kezdeni pénzügyi területen is. A pletykák igaznak bizonyultak, hamarosan pénzt is lehet küldeni iOS eszközökről.

(Forrás: Apple)
(Forrás: Apple)

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy az Apple eddig nem mozgolódott fintech téren. Csak éppen mindig úgy fejlesztette tovább a termékeit, hogy szorosan kapcsoldójon az ökoszisztémához. Előbb zene- és appboltja lett, majd fizetési megoldása, majd a fizetési megoldást kinyitotta a világ felé, most pedig összeköti a felhasználóit is. Nem lép új területre úgy, mint egy startup, csak egyszerűen kicsit tovább terjeszkedik a korábbi határain.

A WWDC-n bejelentett új funkció az iMessage-be lesz beépítve. Gyakorlatilag egy új chat üzenethez lehet majd némi pénzt csatolni. A rendszer rendelkezik majd szövegfelismerő funkcióval, szóval ha egy barátunk ránk ír, hogy „lógsz 10 dollárral”, akkor az app rögtön felkínálja a fizetési lehetőséget. Az ilyen pénzküldések hátterét egy virtuális Apple Pay kártya szolgál majd.

Az Apple-nek természetesen vannak konkurrensei: amerikában a Venmo és a Square is nagyon erős. Emellett a Paypal is igyekszik úgy fejleszteni, hogy ne csak a netes fizetésről jussanak eszünkbe, hanem a pénzküldésről is. Az Apple ökoszisztémával szemben azonban nehéz lesz tartani magát a Venmónak.

Az új funkció természetesen az Apple érdekét is szolgálja. Az Apple Pay virtuális kártyának köszönhetően valószínűleg tovább marad a rendszeren belül a pénz. Mivel a banki utalás lassú az Egyesült Államokban, várhatóan inkább az Apple Payt és az iMessage pénzküldést választják a felhasználók.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?