„Így lett belőle pizzafutár. Ahhoz nem kell se ész, se kreativitás – s persze kooperációs készség sem. Egy szabály van: a Futár elindul, és harminc perc múlva ott a pizza, vagy a kedves vendég ingyen kap mindent, fejbe lőheti a sofőrt és szénné perelheti a céget. A Futár fél éve gályázik itt, ami előéletéhez viszonyítva igen komoly teljesítmény. Huszonegy percnél sosem tartott tovább egy kiszállítás.” (ford. Kodaj Dániel)
Így írja le a meghatározatlan jövő pizzafutár klánját Neal Stephenson Snow Crash című mókás sci-fi regényében. Aki eddig nem olvasta, mindenképpen vegye fel a listára.
A leírás azzal folytatódik, hogy ha a futár elkésik, akkor a cég vezetője, a don, személyesen kér elnézést a címzettől, engesztelésként felajánl egy olaszországi utat, tejben-vajban fürösztik. Az ilyen sofőrökről viszont, ha egyáltalán léteznek, nem nagyon hall senki többet, mert a donnak is van becsülete, amit kikezd egy-egy késés.
A sztori egészen addig viccesnek tűnt, amíg az Instacart kiszállítási szolgáltatás be nem jelentett valami nagyon hasonlót. Igaz, olaszországi nyaralást akkor sem kínálnak, ha a futár elkésik.
Az Instacart már most is kínál 45 és 60 perces kiszállítást több amerikai városban. Az új, prioritásos kiszállítást választók plusz pénzért kérhetnek harminc perces kiszállítást is, amennyiben nem rendeltek túl sok dolgot.
Az új szolgáltatás kérdése, hogy a prioritásos rendelések össze fogják-e zavarni a normál rendelések kiosztását. Lassabb lesz-e a kiszállítás attól, hogy az alulfizetett kiszállítómunkások a nagyobb bevásárlások helyett a plusz pénzes üzleteket fogják elvinni. Vagy, ha a kis rendelésekért – amelyeket hagyományosan nem éri meg teljesíteni – nem adnak elég plusz pénzt, akkor a funkció értelmetlen marad. A jutalékok megállapításáról egyelőre nem beszélt az Instacart, pedig ezen múlik a funkció sikere.
Szólj hozzá