Az üzletág új vezetője a kriptókban is lát fantáziát. Lehet, hogy nem szóltak neki, hogy az előző vezető azért távozott, mert felsült az ötlettel a cég?


Mark Zuckerberg azt mondta, hogy egy elsősorban a metaverzummal foglalkozó céggé alakítja a Facebookot, ezért lesz Meta a holdingcég neve, ami alá a Facebook, Instagram, Whatsapp és egyéb vállalatai tartoznak. Amit akkor még nem lehetett sejteni, hogy ez úgy fog megvalósulni, hogy mindenre ráragasztják a meta címkét, amit a cégcsoport csinál. Metabook ugyan még nincsen, de a Facebook megújított fizetési rendszerét már átnevezték. Az lesz a neve: Meta Pay.

A bejelentés megtörtént, hogy a Facebook Pay új nevet kapott, egyelőre azonban nem látszik még a különböző felületeken az új név. A fejlesztések iránya a fizetési megoldások és élmény javítása lesz, nem pedig az újabb piacokra történő belépés. Stephane Kasriel, a Meta pénzügyi technológiákért felelős vezetője szerint a cég pénzügyi megoldásait 160 országban már így is lehet használni.

“Egytárcás megoldásnak tekintjük (a Meta Payt) amit az emberek annak kifejezésére használhatnak, kik ők, mit birtokolnak és hogyan fizetnek. Nagyon korai szakaszában vagyunk annak, hogy kitaláljuk, hogyan is nézne ki ez az egytárcás megoldás, később majd többet tudunk róla mondani” – áll az igazgató által írt blogbejegyzésben.

Kasriel az NFT-kben és a web3 technológiákban is lát lehetőséget, ami részben annak a bizonyítéka, hogy a gondolat a héten történt nagy árfolyam beomlás előtt született.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?